Ezt nem teszi zsebre a kancelláriaminiszter.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón kijelentette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének semmiképpen sem szabad hinni, „mert általában nem mondanak igazat” (sic!).
A PDSZ a közösségi oldalán reagált a kancelláriaminiszter állítására.
Mint írták, határozottan tiltakoznak a tárcavezető kijelentése ellen, állítása ugyanis nem felel meg a valóságnak, ez pedig egyértelműen bizonyítja, hogy a kormány tart a PDSZ-től, különben nem akarná
folyamatosan ellehetetleníteni és lejáratni a szakszervezetet.
Jött a válasz Gulyás Gergely szavaira
Kifejtették: Gulyás a kijelentéssel el akarta terelni a figyelmet arról, hogy a PDSZ az oktatásban dolgozók leghitelesebb szakszervezete, amely nemcsak a pedagógusok, hanem minden oktatásban dolgozó szakember érdekéért küzd.
Nyilatkozatukat teljes terjedelmében idézzük alább:
„PDSZ Nyilatkozat
A PDSZ határozottan tiltakozik a Gulyás Gergely mai, 2024. február 1-jei Kormányinfón a PDSZ-ről és Nagy Erzsébettel kapcsolatban elhangzott állításai miatt!
Gulyás Gergely minden valóságot nélkülöző állításai egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a kormány tart a PDSZ-től, különben nem akarná lépten-nyomon ellehetetleníteni és lejáratni!
Pontosan azért hangozhattak el Gulyás szájából azok a dehonesztáló, rágalmazó kijelentések, mivel el akarta terelni arról a figyelmet, hogy:
- a PDSZ az oktatásban dolgozók leghitelesebb érdekképviseleti szervezete;
- a PDSZ nemcsak a pedagógusok, hanem minden oktatásban dolgozó kolléga érdekeiért küzd;
- a közoktatásban dolgozók béremelése egyértelműen az elmúlt két évben megvalósult tiltakozások eredménye, melyhez hozzátartoznak a szakszervezetek tiltakozó akciói, tárgyalásai is, míg a szakképzésben megvalósuló béremelés már kizárólag szakszervezeti siker, hiszen annak hatására jelentették be, hogy a szakszervezeti vezetők a sajtóban elkezdték hangsúlyozni, hogy a 32,2% a szakképzésben dolgozókra nem vonatkozik;
- a kormány a szakszervezeteknek, a tiltakozóknak, a munkabeszüntetést is vállaló közoktatási dolgozóknak, a diákoknak és az oktatásban dolgozókért szolidáris szülőknek köszönheti azt, hogy a magyarországi oktatás és az abban dolgozók helyzetére az Európai Unióban is felfigyeltek, és biztosítanak olyan rendkívüli uniós forrást, amelyet béremelésre lehet felhasználni;
- Gulyás Gergely azzal sincs tisztában, hogy a béremeléssel kapcsolatban mi jelent meg jogszabályban, és mi volt az, amelyet a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések alatt vállalt a kormányoldal, a PDSZ ezeket kérte számon az egyeztetésen;
- a PDSZ minden körülmények között kimondja a valóságot, azt, ami ténylegesen történt, illetve elhangzott a tárgyalásokon, a táblázataink a valóságnak megfelelnek, a kérdőíveinkre adott válaszok pedig a kollégáink visszajelzései, ezekkel az adatokkal a kormánynak is szembesülnie kell, ha megvizsgálják a béremelés végrehajtását;
- a pedagógusok többsége nyilvánvalóan nem elégedett a bérkorrekcióval, hiszen az jelenleg csak a hihetetlenül magas infláció lekövetésére elegendő, sok esetben pedig meg sem kapták azt a mértékű emelést, amit ígértek nekik, s a fokozatukhoz tartozó minimumot biztosították csak;
- Gulyás Gergely a szakszervezeteknek rója fel azt a hebehurgya jogalkotási folyamatot, amelynek eredményeképpen a felmentési idejüket töltő pedagógusok kimaradtak a béremelésből, holott a státusztörvény beterjesztett változatát – így annak átmenetre vonatkozó rendelkezéseit – a szakszervezetekkel nem egyeztették, ahogy nem történt előzetes egyeztetés a státusztörvény elfogadásakor még egyáltalán nem ismert béremelés részletszabályairól sem.Azokat a kollégákat tehát, akik felmentési idejüket töltik – ráadásul ennek felére munkavégzésre kötelezettek –, nem a szakszervezetek hagyták ki a béremelésből. Mi továbbra is küzdünk azért, hogy ők megkapják legalább azt az emelést, amit ugyanolyan végzettségű és munkában töltött évekkel rendelkező kollégáik,ahogy küzdünk azokért, akik idén egyáltalán nem kaptak béremelést, illetve akikre a jogalkotó nem gondolt, ezáltal estek el olyan bérelemektől, amelyek munkájuk jellege alapján megilletné őket.
Markánsan kiállunk továbbra is az oktatásban dolgozók érdekeiért!
Minket nem lehet megfélemlíteni – az ilyen kijelentésekkel inkább csak megerősítenek bennünket abban, hogy mindent elkövessünk, hogy Európához méltó valódi jogállamban élhessünk, ahol a szakszervezeteknek fontos szerepe van a fékek és ellensúlyok rendszerében!
Budapest, 2024. febr. 1.
A PDSZ Országos Választmánya”
(PDSZ-Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete/Facebook/Nyugati Fény)