Balhé van Orbánéknál: Mocskos tolvajnak nevezték a KDNP-s politikust, és megtagadták tőle a munkát

Súlyos kijelentések.

Még 2020-ban egy gombatermesztő üzem építésébe vágott bele egy KDNP-s önkormányzati képviselő Csákváron – „természetesen” 277 millió forintos uniós vidékfejlesztési támogatás segítségével. Mint a 24.hu írta, Zolnai Sándornak két éve lett volna a létesítmény beindítására, tavaly szeptemberben a portálnak azt mondta, bízik benne, hogy januárra megvalósul a beruházás, ugyanakkor ez nem történt meg.

Zolnai most újabb határidő-módosítást kért, és meg is kaphatja az erre vonatkozó engedélyt. A politikus azt mondta, az építési munkákat a „kedvezőtlen időjárás„, a „sok eső majd a hideg, fagyos idő” hátráltatta, de meglepő módon arról is beszélt, hogy akadt olyan alvállalkozó, aki a lap cikkének megjelenése után

politikai okok miatt vált köddé.

Az ügyre még tavaly nyáron Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. Zolnai vállalta, hogy a beruházás helyszínén ismerteti a lappal álláspontját a megrekedt beruházással kapcsolatban. Azt mondta, a gombatermesztő üzemmel kapcsolatos elszámolás végső határideje a legutóbbi határidő-módosítás szerint 2024. január, és bízik abban, hogy ezt tartani fogják. Mostanra azonban kiderült, hogy

az újabb határidőt sem sikerült betartani.

Jelezték, hogy az üzemcsarnok és környezete pont ugyanúgy néz ki, mint négy hónappal korábban, a helyszínen pedig nyoma sincs semmilyen építkezésnek. A csákvári gombatermesztő üzem építéséről először Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője számolt be 2020 decemberében, amikor elmondta, az építkezés még abban az évben, de legkésőbb 2021 elején „szerkezetkész állapotba kerülhet„. Az Országos Építésügyi Nyilvántartásából kiderült, az épület papíron tavaly augusztusban „készült el”, viszont ennek nyomai nem láthatók.

Azt írták, Zolnai az uniós és állami támogatás terhére két részletben eddig mintegy 185 millió forintot igényelt. A Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint 2020-ban 139 millió forintot, majd 2022-ban további 46 millió forintot utaltak ki neki. A KDNP-s képviselő azt mondta, az előbbi összeg támogatási előleg, az utóbbi pedig

„a beruházás készültségi fokának megfelelő kifizetés volt”.

A lap kérdésekkel fordult a képviselő felé, hogy miért áll az építkezés. Zolnai azt írta, „a beruházás folyamatban van„, újabb határidő-módosítást kért, amelynek „elbírálása folyamatban van„. Zolnai Sándor azt is megosztotta, hogy a lap szeptemberi cikkének megjelenése után volt alvállalkozó, aki kijelentette:

„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok!”

A politikus közlése szerint a generálkivitelező nem végezte el a megegyezés szerinti feladatot, vele szemben kötbérigényt nyújtott be, a kivitelezői szerződést pedig felmondta. „Új kivitelezővel és befektetővel dolgozom” – mondta.

„A szervezés, technológiai eszközök beszerzése jó úton jár. Amint az idő engedi, reményeim szerint folytatni tudjuk az építést”

– mondta.

(Kiemelt képünkön Tessely Zoltán, a bicskei választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje látható)

Valódi Hírek