Tragédia: Két településen is halálos áldozatot követelő lakástűz volt

A tűzoltók már nem tudtak segíteni.

A Hajdú-Bihar vármegyei Álmosdon vasárnap reggel kigyulladt egy százötven négyzetméteres lakóház , a tűzben egy ember életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Dóka Imre tájékoztatása szerint a tűzoltók kiérkezésekor a Béke utcai épület két helyisége teljes terjedelmében égett, és lángra kapott a tetőszerkezet egy része is.

Az épületben a tűzoltók találtak egy embert, de már nem lehetett rajta segíteni.

Előzőleg Balatonföldváron is kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres lakóház. A tűzben egy idős ember életét vesztette. Ketten voltak az épületben, egyiküknek sikerült kimenekülnie. Az idős ember életén már nem lehetett segíteni. A tűz keletkezésének okait, a tűzeset körülményeit vizsgálják.

(MTI)

Valódi Hírek