Megdöbbentő: GyIlkosság mellett egy másik brutális támadás is történt Encsencsen

A polgármester szerint az utóbbi időben elharapózott a kábítószerek forgalmazása a településen.

December 29-én érkezett hír arról, hogy Encsencsen gyllkosság áldozata lett egy 69 éves helyi lakos. A hatóság ekkor közölte, nagy erőkkel keresik az elkövetőt, akit másnap kézre is kerítettek.

A friss információk szerint nem ez volt az első kegyetlen bűntény az elmúlt időszakban a településen. Mint kiderült, napokkal korábban egy másik helyi nő került életveszélyes sérülésekkel kórházba, miután valaki egy fejszében fejbe verte.

Encsencs polgármestere, Szedlár János korábban így nyilatkozott:

„elharapózott az elmúlt időszakban a kábítószereknek, bódító hatású anyagoknak a forgalmazása. Nagyon sok fiatalt is láthatunk bódult állapotban és ilyen befolyásoltság alatt sokszor úgy látom, hogy mindenre képesek”.

A településen a két esettel összefüggésben elterjedt a hír, miszerint

az elkövető személye ugyanaz, ám ezt az információt a hatóság egyelőre cáfolja

(via atv.hu/Nyugati Fény)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek