Varga Mihály: Jó pályán van az ország

Mindenki megnyugodhat.

Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil – hazudta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány legfontosabb célja a hiány és az államadósság további csökkentése – füllentette, hozzátéve: „jó pályán vagyunk”.

Kifejtette: szerinte az államháztartás helyzete 2023-ban jobb lett, mint 2022-ben volt, és idén további javulással számolnak. Megjegyezte, hogy 2022 -ben a háborús helyzet és energiaválság nyomán romlott drasztikusan az egyensúly, azonban tavaly már javultak a mutatók.

Hozzátette, hogy a 2023-as büdzséből tetemes, 650 milliárd forintot elérő összegben finanszíroztak elő uniós projekteket, ám a költségvetés jelentős külső segítség nélkül állta a nehézségeket.

A gazdasági folyamatok kedvező változását az is mutatja, hogy a pénzforgalmi hiány a megnövelt nyugdíjtámogatások, növekvő honvédelmi kiadások mellett is csökkent, 4593 ezermilliárd (sic!) forintra – ismertette. Itt alighanem valami elszólásról lehetett szó, ugyanis Magyarország teljes éves költségvetése 40 ezermilliárd forint körül mozog.

Az MNB-t érintő kérdésre kifejtette, a tárca mindig tiszteletben tartotta a jegybank működését, az elmúlt időszak kamatdöntései erősítették a gazdaság iránti bizalmat. A jegybank teszi a dolgát, közreműködik az infláció mihamarabbi leszorításában – állította.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek