Közel sincs vége: Óriási galibát okozott a csőtörés, megdöbbentő következményei lettek a vízhiánynak

Törökbálint polgármestere beszámolt a körülményekről.

Egy érdi csőtörés miatt előfordulhat, hogy napokig nem lesz víz több környező településen. Nem kivétel ez alól Törökbálint sem, ahová Elek Sándor polgármester elmondása szerint 4 csövön érkezik a víz Érden keresztül. Utóbbi településnek mellesleg jelentősen nőtt a lakossága, így Törökbálintra kevesebb víz jut – részletezte a polgármester az ATV Start című műsorban szerdán.

A településvezető szerint a rendszer komoly fejlesztésekre szorul, de mindez 5,6 milliárd forintba kerülne. Mint mondta, a vízellátás akkor lesz garantált, amikor pénteken a reményeik szerint sikerül beszerelni egy korábban megrendelt alkatrészt. Ha minden jól megy, szombatra végeznek, valamint fel tudják tölteni a rendszert.

A lakosoknak szükség esetén palackos ivóvizet biztosítanak, de felmerült az ötlet, hogy a tűzoltóktól kérnek lajtoskocsit. Mindemellett egy vírusos járvány is bonyolítja a helyzetet, a betegek most nagyon nehéz helyzetben lehetnek – vélekedett a polgármester.

Mindeközben

Törökbálinton az iskola az óvoda, valamint a bölcsőde is bezárt,

mert nem tudja fogadni a gyermekeket a vízhiány miatt.

Elek Sándor ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy nemzetgazdasági kérdés a település megfelelő vízellátása, mert rengeteg beruházó és vállalkozó települne a környékre. A megoldáshoz kormányzati segítséget vár a város.

(Kiemelt képünkön Elek Sándor polgármester látható.)

Valódi Hírek