FRISS: Gyurcsány Ferenc elárulta, miért nem reagált eddig Donáth Anna gyalázkodására

Az ATV vendége volt a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.

Donáth Anna, a Momentum lemondott (ám visszatérésre aspiráló) elnöke október óta folyamatosan gyalázza pártja korábbi választási szövetségesét, a Demokratikus Koalíciót, akikkel a Momentum politikusai most is sok önkormányzatban dolgoznak együtt. Donáth szerint a DK „a hazugság kultúráját képviseli”, velük szemben pedig a Momentum az igazságét.

Hétfő este Gyurcsány Ferenc az ATV vendége volt, ahol először arról kérdezték, mit szól Donáth kritikáihoz.

A DK elnöke kifejtette: az „a vita, amit Donáth Anna kezdeményezett, nem visz közelebb” a kormányváltáshoz, ezért nem reagál rá. Gyurcsány szerint nem éri meg egy másik ellenzéki párttal vitatkozni valamiről, ami nem is nagyon megfogható.

„Nem arról beszélgetünk, hogy mi legyen iskolarendszerrel, egészségüggyel, hanem hogy milyen a kultúrája a DK-nak. Azt majd eldöntik a választók. Erről énvelem nem nagyon lehet beszélgetni”

– mondta, majd hozzátette:

„Ha Donáth Anna úgy gondolja, hogy ennél egy jobb, versenyképesebb kultúrát képvisel, képviselje. És legyen olyan befolyása a közéletben, hogy irányadó legyen!”

Gyurcsány kifejtette:

„Húsz éve, valójában a beiktatásomtól kezdve, miért akar velem, az ellenfelem leszámolni, én azt igen nagyon nem akarom megérteni. Nincsen velem dolgom. (…) Egy dolgom van, hogy nagyon sok magyarnak megadni a hitet, hogy lehet ebből egy jobb országot csinálni.”

Gyurcsány emlékeztetett arra is, hogy nem volt még olyan politikus, akire a Fidesz annyi pénzt költött volna, mint őrá.

„Ez a kép sok tekintetben az ördög képe. De vajon jól tesszük-e mi, én, az ellenzék világa, hogy mi a saját véleményünket az alapján alakítjuk ki, hogy az ellenfelünk mit gondol rólunk(…)?”

Hozzátette:

„Aki az ellenfelei ítéletét önmagára veszi kritika nélkül, és abból próbálja levezetni a politikáját, az emberi, intellektuális és morális gyengeségről árulkodik, és valójában az önfeladáshoz vezet.”

Gyurcsány szerint az ellenzék politikusai és támogatóinak jelentős része hősökből áll, amiért ilyen körülmények között dolgoznak.

A teljes interjút megnézheted itt:

(via 24.hu)

Valódi Hírek