Döbbenetes bejelentéssel rukkolt elő Szijjártó: Évtizedekre eldőlt Magyarország sorsa (+fotók)

Úgy tudja, „nemzeti érdek” lepaktálni az orosz diktátorral.

„Nemzeti érdek a stabil, kiszámítható, korrekt együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között, a kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan”

– kürtölte világgá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban.

Az MTI közlése szerint a tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy

„továbbra is nemzeti érdek” (!)

a kétoldalú együttműködés fenntartása bizonyos területeken (a Vlagyimir Putyin vezette háborús agresszor Oroszországgal).

„Mi a külpolitikánkat a nemzeti érdek alapján hajtjuk végre, nem fogadunk el semmi nyomásgyakorlást kívülről, ezért

Oroszországgal az elkövetkezendő időszakban ugyanúgy együttműködünk

Magyarország energiaellátásának biztosítása terén, mint eddig”

– magyarázta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter üdvözölte azt is, hogy jól halad a paksi atomerőmű bővítése, és előző nap lezárultak a résfalazási munkálatok, ez a 2,7 kilométer – mondta – „rekordgyorsasággal” épült fel, ekként pedig – tájékoztatott –

„nagy lendülettel folyhat tovább a talaj előkészítése”.

„Így továbbra is reális az a célkitűzés, hogy a jövő esztendőben az úgynevezett első beton ünnepségére sort tudunk keríteni, és a 2030-as évek legelején a paksi atomerőmű új blokkjait rá tudjuk kapcsolni a hálózatra”

– vetítette előre.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Szergej Lavrov „biztosította” (!) arról, hogy Oroszország és az orosz vállalatok „teljes mértékben teljesíteni fogják” a megkötött szerződésekben foglalt kötelezettségeiket, menetrend szerint fogják szállítani a szükséges földgázt és kőolajat.

„Sőt,

arról biztosított engem Szergej Lavrov, hogy az ellenséges bolgár lépés dacára a Gazprom teljesíti a Magyarországra szánt földgázszállításokat a szerződés és a menetrend szerint”

– jelentette ki.

„Így Magyarország földgázellátása továbbra is biztosított, hiába vetettek ki a bolgárok extra adót a Magyarországra, Szerbiába és Észak-Macedóniába Bulgárián keresztül szállítandó földgázra”

– dicsérte a háborús agresszort a Putyin és Lavrov által Barátság érdemrenddel kitüntetett magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az egyeztetésük során tudatta orosz kollégájával, hogy „hazánk továbbra is kiáll az ukrajnai béke mellett”.

„Nekünk fontos, hogy térségünkben ne a fegyverek ropogjanak, hanem a béketárgyalások kezdődjenek meg végre. Magyarország minden nemzetközi szervezetben kiáll a kommunikációs csatornák nyitva tartása, a mielőbbi tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett”

– állította.

A találkozóról a tárcavezető egy harcias zenei aláfestésű videót is megosztott közösségi oldalán.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek