Váratlan fordulat: Veszélybe került Putyin széke, kitörhet a forradalom Oroszországban

Kihívója akadt a diktátornak.

Igor Girkin, a „szlovjanszki mészárosként” ismert orosz hírszerzőtiszt és donbászi szakadár parancsnok, – aki többször is kritizálta az orosz katonai és politikai vezetést – megerősítette: indulni fog az elnöki székért a 2024-es oroszországi választáson – írta a Reuters.

Girkin a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása óta harcolt a Donbászban, többek között hozzá kötik a maláj utasszállító gép lelövését is, amely miatt 2022-ben életfogytiglani börtönre is ítélték. Girkin hadibloggerként követte az orosz–ukrán háború eseményeit, amely során számos alkalommal élesen kritizálta az orosz katonai vezetést a fronton elkövetett hibákért, amelyért Vlagyimir Putyin orosz elnököt is felelőssé tette.

Mindezért Girkin valóban börtönbe is került Oroszországban „szélsőséges” megnyilvánulásai miatt, mert az országban törvények tiltják az ukrajnai háború („különleges hadművelet”), valamint a hadsereg bírálását.

Az egykori parancsnokot egyesek egyébként még Putyinnál is szélsőségesebbnek tartanak. Még letartóztatása előtt is megpendítette, hogy indulhat az elnöki posztért a 2024-es választáson. Girkin egy szombaton közzétett levélben erősítette meg szándékait, amelyben azt írta: valóban indul a választáson, annak ellenére is, hogy azt csak egy „színjátéknak” tartja, amelynek már „előre megvan a győztese”.

A Reuters beszámolója szerint Girkin azt írta: Oroszországban

forradalom és polgárháború jöhet akkor, ha Putyin nem nevez ki hatékonyabb vezetőket a hadsereg élére.

„Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a mostani helyzetben az orosz elnökválasztáson indulni annyit jelent, mint leülni egy kártyapartira hamiskártyásokkal”

– fogalmazott, hozzátéve: úgy látja, nem fogják neki megtiltani, hogy elinduljon a választáson, és azt reméli, a nacionalista erők „segítségével” megzavarhatja a Kreml választási „színjátékát”.

„Ez a mi esélyünk arra, hogy egyesüljünk a külső és belső fenyegetésekkel szemben.

Indulni fogok”

– közölte.

A nyugati elemzők ugyanakkor úgy vélik, Oroszországban a demokrácia már csak a látszat szintjén „működik”, a kihívóknak nincs tényleges esélyük Putyin és rendszere ellen, amelyet a háború csak szilárdabbá tett.

(reuters.com / index.hu nyomán)

 

Valódi Hírek