Egy pillanat alatt jött a fordulat: Bige László nem enged a negyvennyolcból

Nem zárja be az üzemét.

Kedden arról írtunk, hogy lehúzza a rolót a Fidesz által kicsinált nagyvállalkozó. Bige László azt közölte, határozatlan időre befejezte (november 6. óta) a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek.

Ehhez képest az RTL Híradónak délután már azt mondta Bige, hogy

mégsem zárnak be.

„Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra. Küzdeni fogunk érte, hiszen az ETS-rendszer megadóztatása jogellenes, törvényellenes, ez a mi jogászaink véleménye.

El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon,

amihez nekünk lehetőségünk van”.”

– fogalmazott. A cég tulajdonosa szerint a nyáron megjelent, a szén-dioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban.

Bige azt is mondta az RTL Híradónak:

„A szén-dioxid-kvóta adója az ok, amiért ezt a döntést hoztuk. Ez kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket, és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének. Nem másról szól”.

A vállalkozó ígéretet tett arra is, hogy nem bocsátja el az embereit.

Valódi Hírek