Kiakadt.
Mint írtuk, hatalmas felháborodást váltott ki Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin pekingi találkozója. A magyarok többsége szerint elfogadhatatlan volt, amit a magyar miniszterelnök Kínában művelt.
A Spirit FM Ostrom című műsorának legutóbbi vendége Juhász Ferenc – egykori honvédelmi miniszter – volt, aki a többi közöt a két kormányfő botrányos egyeztetéséről is szót ejtett.
Juhász szerint Magyarország politikai értelemben kettészakadt. Úgy véli, az Orbán-kormány támogatói és kritikusai nehezen találják meg a közös hangot.
Azt is mondta, hogy a Fidesz által kommunikált valóságba nem igazán illik bele „az a kucsmás kép, ahogy pózol”, ezt pedig olyan társaságban tette a magyar miniszterelnök, akikre korábban nem igazán voltunk büszkék.
A volt honvédelmi miniszter hangsúlyozta: nemzetközileg egyetértés van abban, hogy Putyin háborús bűnös. Szerinte ennek ellenére meglepő az is, hogy Orbán úgy adja elő az orosz elnökkel való viszonyát, mintha az a magyarok érdeke lenne.
„Mert hogyha Putyin nem kacsint és én nem kacsintok vissza, nem lesz olajunk, gázunk”
– fogalmazott a műsorban Juhász, de szerinte ez hamis indoklás.
A volt honvédelmi tárcavezető rámutatott, hogy a miniszterelnök más sokadszor
„lebukott a vizet prédikál és bort iszik problémakörben”.
Ez úgy került szóba a műsorban, hogy felidézték: Orbán gratulált az azeri elnöknek többek között a „karabahi újjáépítési munkálatokhoz”, miközben az azeri hadsereg szeptemberben offenzívát indított a Hegyi Karabahban, így közel 80 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie a térségből.
(Spirit FM/YouTube)