Kitörhet a balhé az Orbán-kormányban? Lázár olyat tett, amit eddig egyetlen miniszter sem lépett meg

Megpróbált emberarcú fideszes lenni.

Amikor a parlamenti munka miatt Budapesten alszik, orvosi tanácsra gyalog jár a Kossuth térre Lázár János, és még interjút is hajlandó adni közben – ez derül ki abból a beszélgetésből, amelyet a Blikk folytatott az építési és közlekedési miniszterrel a Margit hídon sétálva.

Az emberarcú fideszes imidzsre gyúró Lázár a kérdésekre válaszolva több meglepő kijelentést tett. Olyanokat mondott, amilyeneket más fideszes ki nem ejtene a száján. Ahogy Lázár maga is fogalmazott:

Számos eretnek gondolatom van.

Kiderült, hogy szeret kerékpározni, bár szerinte erre Hódmezővásárhely alkalmasabb, mint Budapest. Mindezek mellett elfogadhatónak tartaná a dugódíjat is,

teljesen szembemenve a Karácsony Gergelyt autósüldözéssel vádoló kormányzati kommunikációval:

„Ha drágább a belvárosban a parkolás és az autózás, igen, ott az emberek áttérnek a tömegközlekedésre és tisztábbak a nagyvárosok.”

A fővárosba autóval utazik Hódmezővásárhelyről, de már nincs traffipax-blokkolója, mert be akarja tartani a szabályokat, és csak sürgős esetben használ megkülönböztető jelzést. Ennek ellenére azt állítja, hogy naprakész információi vannak a felügyelete alá tartozó vasúti közlekedésről is, mert a fia azzal jár egyetemre.

„Nagyon sokra becsülöm az ott dolgozó 57 ezer ember munkáját. Nehéz körülmények között kell helytállniuk, de muszáj javítani a szolgáltatás színvonalán.”

– mondta a MÁV-ról, majd a felső vezetés kirúgásáról szóló kérdésre válaszolva hozzá tette:

„Politikai vezetőből, cégvezetőből mindig van. Az a kérdés, mozdonyvezető van-e.”

Vitézy Dávid kritikáit azzal hárította el, hogy nem akar beleszólni a budapesti főpolgármester-választásba. Bizonyára azokra a pletykákra utalt, hogy a Fidesz-közeli közlekedési szakember neve már felmerült Karácsony kihívójaként, ráadásul meglepetésre az LMP színeiben.

Kiderült az is, hogy nem tartja jó ötletnek a vasútvonalak privatizálását, de a fejlesztésbe szívesen bevonna magáncégeket. Arra a felvetésre, hogy Bécsbe Budapestről sokkal olcsóbban lehet eljutni egy cseh magánvasút-társasággal, mint a MÁV-val, ezt válaszolta:

„A távolsági és a nemzetközi vonalakon, lehet, hogy drágább a MÁV, de az országbérlet és a vármegye bérlet nagyon bejött, 3 milliót adtunk el belőle. Országhatáron belül a tömegközlekedés ára kifejezetten méltányos. Nem vitatom az észrevételeinek az alapját, az egészet át kell alakítani, csak az a kérdés, mennyi idő kell a változáshoz.”

A bezárt vasútvonalak kapcsán szóba került az autózás költsége, így a benzinár is, amely szerinte a háborús helyzet miatt magas. Az újságíró közbevetésére, hogy az áremelkedés nagy részét a kormány adóemelései teszik ki, azt válaszolta, hogy de közben meg nem hagyjuk ott az extraprofitot a Molnál.

A valóságban egyébként éppen most csökkentették a Mol-méretű üzemanyag-forgalmazók extraprofitadóját.

Az interjú végén szóba került a hét botránya is:L. Simon László kirúgása a Nemzeti Múzeum éléről az LMBTQ-témát is bemutató World Press Photo kiállítás miatt. A kérdésekre kitérő válaszokat adott, és nem foglalt állást ebben a témában.

Valódi Hírek