Borul a bili: Kínos videó került ki – itt a bizonyíték a Fidesz és a Mi Hazánk összejátszásáról

Feltűnően jóban vannak.

A Nép Pártján három figyelemre méltó felvételt mutatott be a Mi Hazánk és a Fidesz politikusainak együttműködéséről. A képeken az látható, hogy az ellenzékinek mondott szélsőjobbos párt vezetői egy asztalnál esznek, isznak azokkal a fideszesekkel, akiknek az elszámoltatását ígérik – közölte Facebook-oldalán Jakab Péter.

„Hazudnak. Akik ma egy asztalnál ülnek, a bíróságon sem fognak egymás ellen vallani.

A Mi Hazánk nem ellenzéke a Fidesznek, hanem koalíciós partnere.

Így a Nép Pártján nemcsak a Fidesz ellen küzd, de csatlósai, a Mi Hazánk és a Jobbik ellen is”

– tette hozzá.

„Most lehull a lepel❗️ 📢📢📢Mutatom, kik azok az álellenzékiek, akik a háttérben együtt esznek, isznak a fideszesekkel.

És ők akarják majd elszámoltatni őket❓️”

– írta Jakab Péter a bizonyító erejű videója kíséretében.

Íme:

A politikus egy másik videót is megosztott, amelyben a Mi Hazánk magyarázkodására reagált.

„🤜A Nép Pártján leleplezte a kamuellenzék, a Mi Hazánk vezetőit.

🗣Novák Előd és csatlósa ezután megpróbálták megmagyarázni, miért esznek, isznak együtt a háttérben fideszes politikusokkal. Nem sikerült…

🤜Vesszen a kormány, győzzön a nép!

Maradok a Nép Pártján!🇭🇺”

– írta Jakab Péter.

(Jakab Péter/Facebook)

Valódi Hírek