Sokkoló részletek érkeztek a magyar–izraeli tinilány elrablásáról, akit a Hamász ejtett túszul (+videó)

Megrázó.

Megírtuk, hogy két magyar állampolgárságú kislányt is túszul ejtett a Hamász terrorszervezet. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban arról tájékoztatott, hogy 4 magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük 2 gyermekről van tudomásuk, akik Gázában rekedtek. A tárcavezető ekkor azt közölte: magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk.

A Hetek arról írt, hogy friss információik szerint egy magyar–izraeli tinédzser és annak édesanyja is a Hamász foglya. Osnat Weiss magyar-izraeli állampolgársággal rendelkezik, családjából többen is a Be’eri kibucban laktak, ahová szintén betörtek a terroristák. Elmondta, egyik bátyja, Ilan a támadás óta eltűnt, amíg a feleségét és 18 éves lányát túszul ejtette a Hamász.

A szülők másik két gyermekét sikerült épségben kimenteni a kibucból.

Osnat másik bátyját, Amirt, – aki elmondása szerint szintén rendelkezik magyar állampolgársággal – a feleségével együtt megölték a terroristák.

Osnat Weiss, a magyar származású áldozat húga ismét kapcsolatba lépett a lappal, és jelezte: a helyi magyar nagykövetség tájékoztatása szerint a bátyjának nem volt magyar állampolgársága, habár igényelhette volna édesapja révén. Osnatnak és másik, eltűntként nyilvántartott bátyjának, Ilannak viszont van magyar és izraeli állampolgársága is, tekintve, hogy édesapjuk magyar, ahogyan a Gázába elhurcolt 18 éves Nogának is – tájékoztatott a lap kedden.

A Hetek információi szerint egy másik magyar–izraeli tinédzserlányt és édesanyját is elhurcolták Gázába a Hamász terroristái, amikor október elején rajtaütöttek a kibucon, ahol éltek. Azt írták, a szintén magyar–izraeli édesapáról a támadás óta sajnálatosan nem érkezett hír, őt eltűntnek nyilvánították. A lap a hozzátartozóktól azt az információt kapta, hogy

a terrortámadásnak magyar állampolgárságú áldozata is van.

Most a lap exkluzív interjút készített a magyar–izraeli állampolgárságú Osnat Weiss-szel, aki először nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban. A lapnak adott interjújában a nagynéni azt mondta, először az anyukával tartotta a kapcsolatot a Hamász támadásakor, ő mondta neki telefonban, hogy a kibucban, ahol laktak terroristák is voltak. A telefonhívás megszakadásakor, Osnat a 18 éves unokahúgának, Nogának üzent, aki azt írta, betörtek hozzájuk a fegyveresek, ő pedig

az ágy alá bújt el.

Két nővére egy másik lakásban bújt el, így sikerült túlélniük a támadást. Ők arról számoltak be, hogy Noga már nem kapott levegőt a füsttől, ezért az ablakon át kellett kimenekülnie a házból. Viszont a terroristák észrevették, és túszul ejtették, ahogy édesanyját, Shirit is.

Az interjúban Osnat azt is elmondta, hogy másik bátyját, Amirt és feleségét a terroristák megölték, amikor elbújtak otthonuk biztonsági szobájában. A terroristák ide kézigránátot dobtak be, a támadás során mindketten megsérültek. Haláluk előtt még maradt annyi erejük, hogy elbúcsúzzanak életben maradt családtagjaiktól, akik szintén ugyanabban a kibucban laktak, mint a szülők.

A nagynéni azt mondta, csupán a szerencsének köszönheti, hogy még az utolsó pillanatban úgy döntött, nem utaznak vendégségbe a bátyjához. Azt mondta, ha nem így alakult volna, ő is a terroristák áldozatául eshetett volna a gyermekekkel.

A teljes interjú a lap pénteki számában jelenik meg.

Valódi Hírek