Nem titkolhatják tovább Pintérék: Gyógyult gyerekekkel csencselnek a magyarországi kórházak – megdöbbentő dolgok derültek ki

Így több pénzt kapnak – indokolták.

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke jelezte, általánossá vált, hogy az indokoltnál később engedik haza a gyógyult gyerekeket a kórházakból. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter meglátása szerint „kizárt”, hogy egy kórházi igazgató bárkit is erre utasítson.

„Általános, hogy a kórházak azért nem engedik haza a gyógyult gyerekeket,

mert így több pénzt kapnak az ellátásukért”

– mondta az RTL Híradónak Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, kiemelve: ez sérti az orvosi etikát és nem jó a gyerekeknek sem, ha az indokoltnál tovább tartják őket az intézményekben. (Feltételezzük, talán azért nem, mert ha már meggyógyultak, akkor jobb lenne hazamenniük, nehogy esetleg elkapjanak a kórházban valami egyéb betegséget vagy fertőzést.)

A csatornának egy érintett édesanya számolt be arról, hogy a kisfiának úgynevezett „befulladós rohamai” voltak és a kezeléseket követően már a második napon jól volt, ám haza mégsem engedték.

„Mindig négy vagy öt napig voltunk kórházban, azt mondták, hogy

azért, mert meg kell figyelni a gyereket”

– mondta az édesanya.

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke hangsúlyozta, az eset nem egyedi, mint mondta már régi probléma, hogy azért tartják bent a szükségesnél is tovább a gyerekeket a kórházak, mert így több pénzt kapnak az ellátásért.

„Ha indokolatlanul egy gyermeket, beteget tovább tartanak kórházban, az az orvosi etika megsértése és a gyermeknek egyfajta bántalmazása, én borzasztóan szomorú vagyok és

szégyellem magam a gyerekgyógyász társadalom helyett is”

– mutatott rá.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szintén elismerte, hogy egy valós problémáról van szó. Úgy látja, az intézmények sok pénztől esnek el, ha a lehető legrövidebb idő alatt látják el a gyerekeket (?).

„Ez a Bethesdának például havonta tízmilliós nagyságrendű, sőt időnként több tízmilliós nagyságrendű veszteséget jelent. Tehát a probléma valós, ugyanakkor a kórházak legtöbbje – a mi intézményünk is –, úgy reagál, hogy sajnos ez anyagi veszteséget jelent, ezért is adósodnak el egyebek mellett nagyon hamar a gyerekkórházak”

– magyarázta el a kórházszövetség elnöke, hozzátéve: ápolási napok helyett magát az ellátást kellene finanszírozni, és úgy tudja, az erről szóló jogszabálymódosítás már készül.

Videó:

Valódi Hírek