Mi folyik itt? Felkavarta az állóvizet a magyar topmilliárdos, beleállt Orbán egyik emberébe

Érdekes.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy legyenek Mészáros Lőrincek és Szíjj Lászlók, tehát erős hazai tőkés osztálya, mert a külföldi tőke bármikor elmehet más országokba”

– mondta Nagy Elek az Indexnek adott interjúban.

A BÁV zálogház tulajdonosa, Magyarország 24. leggazdagabb milliárdosa szerint hiába hagyott le minket már Románia is az egy főre jutó GDP-ben, valójában nálunk mennek jobban a dolgok, mert „a gazdaság szerkezete, illetve a stratégiai ágazatok tulajdoni szerkezete egyre egészségesebbnek mondható.”

Szerinte azt csak történelmi távlatban lehet majd megmondani, hogy baj volt-e közpénzből kitömni a kormányközeli köröket.

Mint mondta, ha 30 év távlatában „megalapozódik egy olyan komoly vagyon, ami itt van, és itt is marad az országban, mert az adott családoknak és a hozzájuk kapcsolódó cégcsoportoknak itt vannak a gyökerei, az hosszú távon a nemzet érdekeit szolgálja.”

A nagyvállalkozó úgy véli,

Orbán Viktor víziója komoly kockázatokat jelent a nyugati gazdasági köröknek, ezért támadják őt.

Példaként a bankadót hozta fel, amit szerinte a környező országok is átvehetnek, ez pedig már „komoly veszélyforrás”.

Nagy jelenleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához (BKIK) elnöke. Mint mondta, azért vállalta el a pozíciót, mert előtte senki nem képviselte rendesen a vállalkozók érdekeit.

Szerinte Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához (MKIK) élén

túlságosan autoriter vezető. Ha úgy adódna, beülne az iparkamara elnökének székébe.

„Személy szerint én mindenkit jó szívvel támogatnék, aki egy nyitott, együttműködésen alapuló kamarát működtetne, valódi kérdésekre valódi válaszokat adva. Ha ehhez én kellek, végső soron attól sem feltétlenül zárkózom el, de ez számomra nem személyes ügy

– fogalmazott Nagy, aki egyébként az Orbán-kormány autópálya-beruházásainak egyik legnagyobb nyertese 2010 óta.

A teljes interjút >>ITT<< tudod elolvasni.

Valódi Hírek