Most érkezett: Béketárgyalásokat kezdeményez Ukrajna

Történelmi jelentőségű bejelentést tettek.

Nemzetközi szintű béketárgyalásokat kezd Ukrajna 70 ország részvételével – írta a Sky News.

Az eseményt a hétvégén rendezik majd meg Máltán. Oroszország nem vesz részt a béketárgyalásokon, így egyelőre kevés esély mutatkozik arra, hogy a háború gyors lezárásával kapcsolatosan sikerülne áttörést elérni, ugyanakkor

az esemény példátlan jelentőséggel bírhat a konfliktus hosszabb távú rendezésében.

Ukrajna az eseménnyel kapcsolatban kiemelte: mindez azért fontos, mert azt jelzi, nem igazak azok a hírek, amelyek szerint repedezik az országuk mögötti nemzetközi egységfront, hiszen az előző béketárgyaláson 15, azelőtt pedig 43 ország vett részt.

A nagyszabású találkozó legfőbb napirendi témája Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tízpontos béketervezete lesz, amelynek része

  • az orosz csapatok kivonása Ukrajnából (a Krímmel együtt),
  • az ország területi integritásának helyreállítása,
  • illetve az orosz háborús bűnösök felelősségre vonása.

Oroszország már több alkalommal is jelezte, hogy az ukrán részről támasztott feltételeket nem hajlandók teljesíteni, mondván, álláspontjuk szerint az öt megszállt ukrán megye „Oroszország szerves része”.

(news.sky.com / portfolio.hu nyomán)

Valódi Hírek