Kiderült: Érkezik Orbánék újabb kínai gyára Magyarországra – tiltakoznak a lakosok, veszélyben a település

Megvan az újabb célterület.

Magyarországon hozta létre leányvállalatát az a kínai cég, amely még a nyáron egy olyan gyárat avatott fel a Szecsuán tartománybeli Jibinben, ahol 172 hektáron évente 240 ezer tonna elektrolitot állítanak elő – írta a hvg.hu. A kínai cég leányvállalata egyébként a Debrecenben is akkumulátorgyárat építő CATL és Eve Energy beszállítója.

Az új cég – a KunlunChem Hungary Kft. – alapítója a Yibin Kunlun New Energy Co. Ltd., fő tevékenysége pedig

az akkumulátorok gyártása.

A cég ügyvezetője Guo Yingjun, aki a kínai anyavállalat elnöke is.

Guo Yingjunék pedig most

a Pest megyei Sóskúton építenének elektrolitüzemet,

ahol amúgy évente 23 ezer tonnányi elektrolitot gyártanak, hogy fedezni tudják a gödi és a komáromi akkumulátorgyárak igényeit.

Mint a Népszava beszámolójában megjegyezte, a folyékony elektrolit az az anyag, amelyben a lítiumionok mozognak az akkumulátor elektródjai között, tehát alapvető „fontosságú” anyagról van szó az akkumulátorgyártás terén.

A helyi lakosok és civilek ellenzik a beruházást, és

tiltakoznak az újabb gyár ellen.

Valódi Hírek