Novák Katalin úgy tudja, világnemzet vagyunk

1956 szerinte erkölcsi alapot ad.

Október 23. a diaszpóra legnagyobb ünnepe

– jelentette ki az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve Novák Katalin Ausztráliában.

A köztársasági elnök szerint a közös nyelv, történelem és az ünnepek kötik össze az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokat.

„Éltetjük magyarságunkat, a szabadság szeretetét, a magyar nemzet határok feletti, magától értetődő összetartozását, és siratjuk azokat, akik életüket és vérüket adták a szabadságunkért, siratjuk a közénk ékelődött fizikai távolságot, a megharcolt életeket, a családok szétszakítottságát, a kényszerű emigrációt”

– fogalmazott Novák az MTI tudósítása szerint.

Az államfő azt is mondta:

„Magyarország soha nem volt diktatúrák bölcsője, az önkényuralmi rendszerek ott soha nem tudtak mély gyökeret ereszteni”.

Novák szerint 1956 olyan erkölcsi alapot ad, amelyre a ma döntéseit is építhetjük. Ezért is egyesítettük újra a nemzetet jogi értelemben is, ezért adunk magyar állampolgárságot és választójogot a határainkon kívül élő magyar honfitársaknak.

Az államfő hozzátette:

„megüzentük a szélrózsa minden irányába, hogy minden magyar egyenlő, éljen bárhol a világon, mert »a magyar az magyar, s pont«.

Mi, magyarok, világnemzet vagyunk”.

Megígérte, elnöksége alatt a világ távoli pontjain szétszórt, összes nagyobb magyar közösséget felkeresi majd.

Valódi Hírek