Mi a fene történt? Súlyos döntést hoztak a főváros egyik intézményében a maszkviselésről

Az őszi vírusok miatt kérik többek között a látogatókat az intézkedés betartására.

„Kérjük a tisztelt vizsgálatra érkező betegeinket és kísérőiket, valamint a látogatókat, hogy a biztonságos és folyamatos betegellátás biztosítása, valamint az intézményünkben fekvő betegeink érdekében

szíveskedjenek maszkot viselni a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelyein”

– erre kérte a pácienseket és családtagokat a minap az intézmény a honlapján, mivel

szeretnék kicselezni a vírusokat, amelyek ebben az őszi időszakban terjednek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még májusban jelentette be, hogy véget ért a Covid-19 okozta globális egészségügyi vészhelyzet. A riasztást 3 éve adta ki a WHO – a szervezet azonban hangsúlyozta, hogy

a vírus továbbra is jelen lesz, és fenyegetést jelent az emberek egészségére.

Ezzel összefüggésben Müller Cecília országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát. Ekkor rámutattak, hogy a kórházigazgatók saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy az intézményeken belül, bizonyos osztályokon, vagy az épületen kívül kötelezővé teszik a maszkhasználatot.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek