Már megint ráfaragtak az utasok: Síntörés miatt hatalmas késések voltak a forgalmas MÁV-vonalakon

A MÁV mindennapjai.

Csütörtökön kora délutánra sikerült a MÁV szakembereinek elhárítani a hibát: a Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között eltört a sín délelőtt.

Továbbra is hatalmas késésekkel kellett számolni

– tájékoztatott róla a MÁVINFORM.

Ugyan a hibát elhárították, számos fennakadás volt a budapesti agglomerációban a síntörés miatt, és továbbra is jelentős késésekre kell számítani. Erről a MÁVINFORM a közösségi oldalán számolt be:

„Frissítés: Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között. A lentebbi kivétellel a vonatok ismét a teljes útvonalukon közlekednek. A menetrend kora délután állhat helyre a ceglédi, debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalon.

Az M3-as metrón és a 151-es buszon délig fogadják el a vasúti jegyeket és bérleteket.

Forgalmi változások:

A Nyugatiból Szegedre11:53-kor induló Napfény InterCity (IC 714) Monortól közlekedik.

A Nyugatiból Ceglédre 12:03-kor induló Z50-es vonat (2834) Monorig S50-es vonatként (2754) közlekedik. Monortól 15-20 perc késéssel közlekedik tovább.

A Monorról a Nyugatiba 13:37-kor induló S50-es vonat (2785) nem közlekedik.

A Kőbánya-Kispestről 10:33-kor Lajosmizsére elindult S21-es vonat (2914) a jelentős késése miatt csak Dabasig közlekedik. Emiatt a Lajosmizséről 12:41-kor a Nyugatiba induló S21-es vonat (2935) csak Dabastól közlekedik.

A Nyugatiból 13:08-kor Monorra induló S50-es vonat (2774) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik. Odáig a Ceglédre tartó Z50-es vonattal (2844) utazhatnak, mely ezért 5 perccel később indul a Nyugatiból.

Előzmény:

Forgalmi változások:

A vonatok többsége a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről, valamint az elővárosi állomásokról indul és érkezik.

A Nyugati és Kőbánya-Kispest között csak a Z50-es vonatok közlekednek, melyek Monorig, Monortól S50-es vonatként járnak (Nyugati és Monor között minden állomáson és megállóhelyen megállnak).

A Tokaj, Nyírség InterCity-k, az S50-es és az S21-es vonatok a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről indulnak és oda érkeznek.

A Cívis InterRégiók a Nyugati helyett Ceglédről indulnak és oda érkeznek.

A szegedi Napfény InterCity a Nyugati helyett Monorról indulnak és onnan fordulnak Cegléd, Kecskemét felé.

A Nyugatiból 9:18-kor Lajosmizsére elindult S21-es (2942) a jelentős késése miatt csak Örkényig közlekedik. Emiatt a Lajosmizséről 11:41-kor a Nyugatiba induló S21-es (2925) csak Örkénytől közlekedik.

Előzmény:

A Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között egy szakaszon várhatóan délig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok síntörés miatt.

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon 20-40, esetenként 40-60 perces késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani.

A BKK elfogadja az érvényes vasúti jegyeket, bérleteket az M3-as metró Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán, és a 151-es autóbuszon Kőbánya alsó vasútállomás és Kőbánya-Kispest között.

Forgalmi változások:

A helyreállításig az S50-es és az S21-es vonatok a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről indulnak, és csak odáig közlekednek. A Nyugatitól a Tokaj és a Nyírség InterCiy vonatokkal utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak. Esetenként a Cívis InterRégióval is utazhatnak, az is megáll Kőbánya alsón.

Zugló megállóhelyen mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg a vonatok.

A Nyugatiba 10:07-kor érkező Napfény InterCity (IC 717) csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.

A Nyugatiból 10:53-kor Szegedre induló Napfény InterCity (IC 704) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik. Javasoljuk, hogy az M3-as metrót vegyék igénybe Kőbánya-Kispestig.

Nem közlekedik

– a Nyugati pályaudvarról Monorra 9:38-kor induló S50-es vonat (2772). Az utasok a Cívis InterRégióval (6082) utazhatnak. Kőbánya alsón is megáll.

– a Monorról a Nyugati pályaudvarra 11:07-kor induló S50-es vonat (2735).”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megnézni:

Valódi Hírek