Elbukott Budai Gyula: Czeglédy Csaba jogerősen pert nyert ellene

Kimondták, hogy hazudott a Fidesz-politikus.

Elutasította az Alkotmánybíróság a korábban „elszámoltatási biztos„-ként tevékenykedő Budai Gyula panaszát, amelyet a Czeglédy Csabával szemben elvesztett személyiségi jogi per kapcsán nyújtott be. Így tehát hivatalosan is kimondták:

Budai megsértette Czeglédy személyiégi jogait, és fizetnie is kell az ellenzéki politikus részére

a Fidesz-képviselőnek a sérelmek elkövetéséért.

Czeglédy Csaba azt sérelmezte, hogy Budai a HírTV egyik műsorában valótlanságokat állított róla, amikor azt állította mondta: a DK-s képviselő betegségre hivatkozva mentette ki magát egy tárgyaláson való részvétel alól, továbbá mindent megtesz a törvényszéki eljárás lassításáért. Emellett Budai a saját Facebook-oldalán is

valótlanságokat állított az ellenzéki politikusról.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az elsőfokú bíróság a civilben egyébként ügyvédként tevékenykedő Czeglédy javára döntött, és eltiltotta Budait a további jogsértésektől, illetve sérelemdíj megfizetésére kötelezte őt. A másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet Budai ezután élt panasszal az Alkotmánybíróságnál, amelyet visszadobott az Ab.

Valódi Hírek