Van egy kis bibi: Pintérék minden előjel nélkül rossz hírt közöltek a várakozó szülőkkel

Egyelőre nem tudni, meddig tart ez a megszorítás.

Átmenetileg felfüggesztették az állami örökbefogadó tanfolyamokat. A Belügyminisztérium levélben tudatta ezt a várakozó szülőkkel. Pintér Sándor minisztériuma úgynevezett

beszerzési tilalmat rendelt el, és ez az oka annak is, hogy szünetelnek a képzések.

Azt nem lehet tudni, hogy a felfüggesztés mennyi ideig tart. Egy szakember azt mondta: ha csak az év végéig maradnak el a tanfolyamok, az még nem feltétlenül kritikus, mert a szülők jellemzően hónapokat várnak, mire örökbe tudnak fogadni.

Ezeken a tanfolyamokon egyébként a többi közt arra készítik fel a szülőket, miként mondják el a gyermeknek, hogy örökbe fogadták, és hogyan kezelje ő ezt a későbbiekben. Tehát ez nagyon fontos lépcsőfoka az örökbefogadás folyamatának.

A kormány nemrég bejelentette, hogy rövidítenék az örökbefogadás időtartamát. Ez kissé érthetetlen, ugyanis korábban éppen a Fidesz-kormány emelte fel a kötelezően előírt óraszámot 21 óráról 40-re.

Frissítés: A Belügyminisztérium reagált a hírre, cáfolták, hogy szünetelnének a képzések.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek