Valami nem stimmel: Egyetlen hónap alatt eltűnt 36 ezer munkás Magyarországon

A statisztikában ennyivel kevesebb aktív dolgozót tartanak számon.

Idén augusztusban 4 millió 709 ezer fő dolgozott Magyarországon,

egy hónappal előtte azonban még lényegesen többen, 4 millió 745 ezren rendelkeztek munkaviszonnyal

derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adatsorából. A két adat közti különbség 36 ezer fő.

Mindemellett a KSH szerint ugyanakkor tavaly és idén augusztus között 12 ezer fővel nőtt az aktív dolgozók száma. Mindez úgy állt elő, hogy a férfiak körében 22 ezer fős munkaerőtöbbletet, a nőknél pedig 10 ezres csökkenést érzékeltek.

A nyári hónapokban a külföldön dolgozó, Magyarországról ingázó polgárok száma 22 ezer fővel nőtt, míg a közfoglalkoztatottaké 8 ezerrel csökkent. A 15 és 64 év közöttiek körében nyáron 4 millió 607 ezer fő minősült dolgozónak, és a foglalkoztatottsági ráta 74,8 százalékos volt. 2 millió 445 ezer fő dolgozott a férfiak körében, foglalkoztatottsági rátájuk 79,3 százalék volt, a nők közül 2 millió 159 ezer fő vállalt munkát, amely 70,2 százalékos munkaerőrátát eredményezett körükben.

A 15-24 éves fiatalok körében csupán 274 ezer fő volt foglalkoztatott, amely 27,7 százalékos volt. A 25-54 éves korosztályban 87,6 százalékos volt a foglalkoztatási ráta, míg az 55-64 éves korcsoportban ez 69,9 százalék volt – amely 4,8 százalékpontos növekedést jelent e körben.

Valódi Hírek