Nagy a baj: Január végéig az összes házi gyermekorvos távozik egy magyar város praxisaiból

A polgármester megerősítette.

Sárváron jelenleg három házi gyermekorvosi körzet van, ebből január végétől egyben sem lesz már gyermekorvos. A hvg.hu azt írta, az önkormányzat egyelőre még nem pótolta az orvosokat, a szülők türelmét kéri.

A lap értesülései szerint házi gyermekorvosi ellátás nélkül maradhat jövő év elejétől a 15 ezer fős Vas megyei Sárvár, ugyanis

a három körzet mindegyik gyermekorvosa távozni fog, legkésőbb 2024. január 26-ig.

Az ugytudjuk.hu információi szerint az egyik körzet orvosa, Dr. Schmalcl Erika felmondott, a másiké, Dr. Horváth Magdolna pedig nyugdíjba vonul. A harmadik orvos, Dr. Gecse-Kálózi Patrícia pedig felmond.

„Hosszú vívódást követően, mivel egy személyben felelősséggel nem tudom vállalni mindhárom körzet ellátását,

így jómagam is a feladatellátási szerződésem felmondása mellett döntöttem”

– tájékoztatta a szülőket az orvos.

Gecse-Kálózi Patrícia nem kívánt nyilatkozni azon túl, amit a szülőknek szóló tájékoztatásban írt. Az ebben foglaltak szerint Gecse-Kálózi próbált különböző javaslatokkal élni az önkormányzat felé, hogy kezeljék a problémákat, azonban – mondta – a városvezetés még nem reagált ezekre.

Azt ügyben keresték Kondora Istvánt, Sárvár fideszes polgármesterét is, aki megerősítette: mindhárom orvos távozni fog. Közölte: az önkormányzat már korábban megkezdte a tárgyalásokat a gyermekorvosi ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében.

„Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jó irányba tartanak, ezért önkormányzatunk a tisztelt szülők és hozzátartozók türelmét kéri”

– írta a polgármester.

Valódi Hírek