Nincs több titkolózás: Megvan, hány ember tűnt el Magyarországról 11 év alatt

Egyre aggasztóbbak a változások.

„334 ezerrel kevesebben élnek az országban, mint a legutóbbi népszámlálás idején. 2011-hez képest óriásit esett a vallásos emberek száma, nemzetiséghez tartozónak is sokkal kevesebben tartják magukat”

– hangzott el a KSH sajtótájékoztatóján.

Tavaly novemberben mi is megírtuk, hogy az első adatok alapján rosszabbak lettek a népszámlálási adatok, mint amire előzetesen számítani lehetett. Mostanra a végleges számokból tudjuk, hogy 11 év alatt valóban drasztikusan csökkent a magyarok száma, pontosan

9 603 634 fő volt 2022. október 1-jén a lakosságszáma.

Kiderült, hogy míg 2011-ben csupán 41,5 év volt az átlagéletkor Magyarországon, most már 43,1 év. Azaz gyorsan öregszik is hazánk népessége.

A magukat vallásosnak mondók száma is nagyot csökkent: önmagában mindössze 60% válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen vallású. Közülük 2,9 millióan vallották magukat katolikusnak (2011-ben még 3 millió 871 ezren), ezen belül a római katolikusok száma 2,6 millió (legutóbb 3,69 millió volt). A valamilyen felekezethez tartozók közül

2011-ben még 71% volt a katolikus, 2022-ben már csak 50%.

A reformátusok aránya 16% (11 éve 21% volt), az evangélikusoké 3,5% (4% volt korábban). 27% mondta a válaszolók közül, hogy nem vallásos.

2022-ban a lakosság 22%-a volt diplomás, a legjobban képzett települések Budapest I., II. és XII. kerülete, illetve Telki. A lakosság harmadának a legmagasabb iskolai végzettsége az érettségi, 23%-nyian voltak, akiknek csak általános iskolai végzettségük volt.

A legnagyobb nemzetiségi kisebbség a romáké (210 ezer fő vallotta magát idetartozónak, de 2011-ben még másfélszer ennyien voltak), 143 ezer német volt (42 ezerrel kevesebb, mint múltkor). Egyedül ukránnak vallották magukat többen:

7 ezerről 25 ezerre nőtt a számuk.

218 ezer külföldi élt tavaly Magyarországon, háromnegyedük európai volt.

Az egészségügyi adatok sem túl biztatók:a nyilatkozók közül 1,7 millióan mondták azt, hogy van valamilyen tartós betegségük, 639 ezren pedig azt, hogy az egészségi állapotuk súlyosan korlátozza őket, továbbá 270 ezren fő él fogyatékossággal. 109 ezer olyan magyar ember van , aki egyszerre mindhárom csoportba beletartozik”.

Minden harmadik háztartásban egyedül éltek. Ez a szám 2011-hez képest lényegileg stagnálást mutatott: 236-ról 235 ezer főre csökkent.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek