Mi folyik itt? Óriási összegekért próbálják elpasszolni a jegyüzérek a magyar–szerb focimeccs belépőit

Akár nyolcszoros árat is képesek elkérni.

Hatalmas összegekért kínálják a belépőket a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőkre a jegyüzérek.

Akad olyan is, aki euróban

akár a nyolcszoros árat is elkéri a jegyekért,

amelyeket pénteken kezdtek el hivatalosan árulni.

Az MLSZ szerint 3 óra alatt elkapkodták a belépőket, ám a jelek arra utalnak, hogy többre jegyüzérek csaptak le, akik most sokszoros áron próbálnak túladni rajtuk.

A legdrágább belépőket az első sorokba 21 500 forintért árulták eredetileg, a legolcsóbb jegyekhez pedig 6 000 forintért lehetett hozzájutni.

A TrollFoci nevű Facebook-oldalon már megjelent több poszt is, ahol a nyerészkedőkre próbálják felhívni a figyelmet.

Legfrissebb posztjukban arról írnak, hogy egyesek 400 euróért akarnak túladni a belépőiken. Ez körülbelül 150 ezer forintot hozna a konyhára az adott jegyüzérnek, ám az oldalon igyekeznek lebuktatni a trükközőket.

(TrollFoci/Facebook)

Ugyanakkor a legolcsóbb, 6 000 forintos jegyekért is

képesek akár 100 000 forintot elkérni

– a penzcentrum.hu például találkozott olyan hirdetéssel is, amelyben az eredetileg 18 500 forintért vásárolt belépőket 100 000 forintos darabáron próbálták elpasszolni.

A TrollFoci több kommentelője is rámutatott, hogy az MLSZ-nek lépnie kellene a trükközők miatt, hogy végül tényleg olyanokhoz kerüljenek a jegyek, akik szeretnének élőben szurkolni a magyar csapatnak.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek