Friss reformokat lengettek be az EU-ban: Ha ezt meglépik, Orbánék még nagyobb pácba kerülnek

Ráadásul a vétónak is búcsút inthetnének.

Francia és német szakértők tettek javaslatot az Európai Unió átfogó strukturális reformjaira, hogy ezzel is hozzájáruljanak a közösség felkészítéséhez a bővítésre – írta a napokban a politico.eu.

A javaslatuk kiterjed a szabályok felülvizsgálatára és a már kibővült közösség kormányzásának előkészítésére is.

A szakértők 4 koncentrikus körben képzelik el az uniós modellt:

  • Belső kör
  • Európai Unió
  • Társult tagok
  • Európai Politikai Közösség

Az uniós miniszterek szerdán vitatták meg a dokumentumot, valamint így előkészítették a terepet az országok vezetőinek, akik októberben egy csúcstalálkozó keretein belül várhatóan a bővítésről is tárgyalnak majd.

Anna Lührmann német politikus szerint az EU bővítése és a közösség reformja kéz a kézben jár – meglátása szerint nincs idő várakozásra, ezt most kell elkezdeni.

A javaslat továbbá tartalmazza a biztosok és az EP-képviselők számának csökkentését, valamint

a nemzeti vétók megszüntetését is

– utóbbi kapcsán rámutattak, hogy a kisebb uniós országok kaphatnának nagyobb szavazati súlyt a nemzeti vétók elvesztéséért.

Ugyanakkor több lehetőséget is megvizsgáltak a már kibővült EU működtetésére, így többek között a nagyobb költségvetés,

az uniós kifizetések szigorúbb feltételekhez kötése is szóba került.

Olivier Costa akadémikus úgy nyilatkozott a Politicónak:

„az elmúlt 30 év történelme azt mutatja, hogy akik szkeptikusak a nagy uniós reformok kilátásaival kapcsolatban, mindig tévednek”.

Az, hogy Orbán Viktort hogyan érintené a vétó eltörlése, egyelőre rejtély, ám a miniszterelnökről köztudott, hogy ez az egyik kedvenc „játékszere”. Mindenesetre az EU bővítésének fontosságát a magyar kormány is hangoztatja – ugyanakkor Orbánék nem a szomszédos, háborúban álló Ukrajnát helyezik előtérbe, inkább a Nyugat-Balkán felé kacsingatnak.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban nemrég megjegyezte, hogy szerintük a közösségnek nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térségbeli államoknak az EU-ra.

Valódi Hírek