Fontos bejelentést tett a MÁV a teljes vágányzárról – itt vannak a részletek

Köszönetet mondtak az utasoknak.

Az utazóközönség megértésének és együttműködésének köszönhetően a vágányfelújítással érintett győri fővonalon néhány nap alatt kialakult a közlekedés új rendje, gyakorlata – közölte a MÁV.

Hozzátették: az utasok rugalmassága mellett a MÁV és a Volánbusz szoros koordinációjának köszönhetően már a munkálatok harmadik napjára kiszámíthatóbbá vált a vonatforgalom és a buszpótlás, miközben a vágányfelújításon dolgozó gépek, berendezések is ütemterv szerint haladnak.

Kiemelték, ez azért is fontos, mert a pályafelújítás első ütemét követően, október 27-től három héten át immár mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom, azaz sor kerül az 1-es fővonal teljes kizárására Biatorbágy és Szárliget között.

Mindez természetesen a mostaninál is több változást hoz az utazásokban, ezért a közlekedési rend kidolgozását már elkezdték a szakemberek – ismertették. A vasúttársaság várhatóan az ütemkezdet előtt két héttel közzéteszi az első fázis tapasztalataira is építő menetrendeket és kialakítja a tájékozódást segítő térképeket, utazási ismertetőket.

„Az első ütem utasforgalmi és menetrendi tapasztalatait az érintett helyszíneken folyamatosan gyűjtik, elemzik a vállalatcsoport szakemberei, és a lehetőségekhez mérten beavatkozásokat végeznek a győri fővonal közlekedésében. Egy ilyen nagy volumenű pótlás kezdeténél óhatatlanul előfordulnak fennakadások, amelyekért ezúton is szeretnénk elnézést kérni mindazon utasainktól, akiket kellemetlenség ért”

– hívták fel a figyelmet.

Noha egyes híradások – túláltalánosító módon – kizárólag zsúfolt járatokról, kényelmetlen utazásokról és kaotikus állapotokról szóltak, a kép egésze ennél jóval kedvezőbben alakult. A MÁV-VOLÁN-csoportnak az érintett vonalszakaszon nagyobb problémák nélkül sikerül napi 30-40 ezer utas megfelelő utazásáról gondoskodnia – közölték.

A Volánbusz az ország minden részéből 70 buszvezetőt vezényelt át a feladatra, útvonalbejárásokon is felkészítve őket. Már az első nap is a jelentkező utasforgalomnak megfelelően csoportosítottak át IC-pótlóbuszokat a személyvonatok pótlására, szükség esetén pedig a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a készenlétben álló tartalékbuszok felhasználásával mentesítő járatokat is indítottak.

„A pótlás nagyságrendjének megfelelően természetesen kellett néhány nap, amíg az új lehetőségek közül minden utasunk kitapasztalta, mely módon éri el a leggyorsabban és a számára legkedvezőbben az úti célját. Ebben a terepen dolgozó munkatársaink és a rendelkezésre álló kommunikációs csatornák útján is igyekeztünk és továbbra is törekszünk segítséget nyújtani a számukra”

– írták közleményükben.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a közvetlen személyes érdeklődési lehetőséget fenntartva a következő napokban is számíthatnak az utazók az utastájékoztatási munkatársaik közreműködésére a Déli és a Keleti pályaudvaron, a Kelenföld és Tatabánya közötti állomásokon, valamint Győrben és Komáromban. Otthon, munkahelyen vagy útközben akár okostelefonon pedig a www.mav.hu/egyesvonal weboldalukat érdemes böngészni az előzetes tájékozódáshoz.

„Október 27-től indul a második ütem!

Herceghalom és Biatorbágy között a forgalom elől elzárt (bal) vágányon az első három napban ütemterv szerint haladt a pálya felújításával a MÁV FKG ágyazatrostáló gépe. Bicske és Szárliget között pedig a vágánybontó és -építő géplánc előkészítése zajlott az első két nap, szerdán már az is megkezdte a munkavégzést. A pályafelújítás során a sínek, betonaljak cseréje mellett elvégezzük az ágyazatrostálást, vágányszabályozást.

A három hónapra tervezett rekonstrukció során több mint másfél kilométer hosszan az alépítményt, azaz vasúti töltéseket, bevágásokat is helyreállítjuk. Erre a jelenlegi első fázist követően, október 27-től november 17-ig kerül sor. Ekkor mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom. November 18-tól várhatóan december 9-ig következik a másik vágány átépítése, ekkor újfent egy vágányon haladnak majd a vonatok.

A MÁV-VOLÁN-csoport szakemberei a kivitelező és az érintett közlekedési szervezetek, hatóságok, továbbá belföldi, nemzetközi vasúti vállalatok bevonásával a teljes forgalomszüneteléssel járó második ütem időszakára már elkezdték a közlekedési rend megtervezését, amelyet az utasaink számára is időben és részletesen ismertetünk a második ütem kezdete előtt, hogy fel tudjanak készülni a jelenleginél is több változással járó közlekedésre és a vonatpótlásra, ami már a nemzetközi járatokat is jelentősen érinteni fogja.

Miért van szükség teljes vágányzárra?

A háromhetes forgalomszüneteltetésre azért van szükség, mert a vasúti pálya alépítményének javítása csak jelentős földmunkálattal végezhető el. Mindkét vágány alatt, egy időben két-három méter mélyen a kivitelező elbontja a földművet. Ezt a stabilizációt biztosító munkálat és a pálya újjáépítése követi. A 140 km/h-s sebesség visszaemeléséhez elvárt minőségű pályaállapot csak így hozható létre. Ez a feltétele annak is, hogy hosszútávon megbízhatóbb és pontosabb vasúti közlekedést biztosítsunk utasaink és a teherforgalom számára az egyik legforgalmasabb és legfontosabb vasútvonalunkon”

– zárta közleményét MÁV Kommunikációs Igazgatósága.

Valódi Hírek