Betelt a pohár: Közel 38 milliárd forintot gombolna le az oroszoktól a selejtes metrószerelvényeik miatt a BKV

A folyamatos késedelmek miatt indítottak pert.

Iszonyú lassúsággal halad a BKV Zrt. és az orosz Metrowagonmash (MWM) közötti per: a fővárosi közlekedési társaság még 2019 februárjában adta be a keresetét, mivel az orosz cég nem akarta megfizetni a sorozatos késedelmeik miatti kötbért.

Bár már 4 éve húzzák az ügyet, még csak a perfelvételnél tartanak – árulta el a napokban BKV a Népszavának. Tárgyalási nap még a láthatáron sincs, az pedig megjósolhatatlan, hogy mikor születik ítélet az ügyben.

A fővárosi közlekedési társaság tájékoztatása szerint

a követelt összeg körülbelül 38 milliárd forintra rúg

– mindez kötbér, kárátalány, valamint kártérítés jogcímen.

A BKV már 6 éve megállapította, hogy a M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítésével egybekötött felújítására akkori árfolyamon közel 69 milliárd, jelenlegin 83 milliárd forintért vállalkozó „Metrowagonmash (MWM) a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette”.

Az orosz fél azonban nem akart fizetni, így a BKV és a városvezetés pert indított: akkortájt 6 milliárd forintnyi kötbért követeltek. Az üggyel kapcsolatos iratok kézbesítése sem ment könnyen: 2019 áprilisi óta az MWM idén nyáron végre sikeresen átvette a dokumentumokat.

Eközben a kormány nyomására Budapest akkori vezetése – még Tarlós István főpolgármestersége idején – úgy döntött, hogy új szerelvények helyett a régieket újítja fel: végül óriási késéssel érkeztek meg a

csapnivaló minőségű, korszerűtlen, klíma nélküli, utasok számára teljes hosszukban nem átjárható metrókocsik.

A Fővárosi Önkormányzat utasítására jelentés készült az ügyről: 18 sorozathibát tártak fel a vizsgálat alatt. A BKV és az orosz MWM pere még évekig tarthat.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2022/09/20/megmenekulhet-a-harmas-metro-de-csak-trukkozessel-tudjak-az-oroszok-behozni-az-uj-alkatreszeket 

Valódi Hírek