Gyurcsány: Húsz évig kell kormányoznunk, hogy eltakarítsuk ezt a mocskot

Az uniós pénzeket viszont két hét alatt haza tudná hozni egy Dobrev-kormány.

Hosszú idő után interjút adott a csütörtökön megjelenő HVG hetilapnak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A volt miniszterelnök úgy látja, sok munka fog kelleni ahhoz, hogy eltakarítsák a felgyülemlett gondokat, és azért képes a Fidesz még mindig kézben tartani az országot, mert elvették a köztájékozódás, a politikai megszerveződés, alternatívaállítás lehetőségeinek jó részét. És azt is tudjuk, hogy a szegénysoron élő ember nem pártot, hanem az államot, a keveset, de biztosat választja – tette hozzá.

„Feltorlódtak a gondok. A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett, döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt”

– hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ezeket az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb, ráadásul úgy, hogy valójában tovább szűkíti a kiváltságosok körét.

„Mert amikor veszélyben érzed magad, bezár­kózol, és az egyszerű válaszokat ígérő megmentőt keresed, így nyílik út az államférfit játszó történelmi, politikai trollok számára”

– mutatott rá.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy az ellenzéknek is megvannak problémái „a maga sok partizánjával”. Ezek így együtt súlyos pakkot jelentenek szerinte.

Van olyan ellenzéki párt, aki ugyanúgy 2012-ben alakult, mint a DK, és 2 százalékon áll, a DK 20 százalék körül.

„Annyi szavazónk van, mint a többi ellenzéki pártnak összesen. Hozzánk jönnek a politikusok, a szavazók és a tagok. Az elmúlt időszakban 2500 új tagot vettünk fel”

– emlékeztetett.

A volt miniszterelnök közölte:

a DK két hét alatt hazahozná azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes,

mert az, hogy markában tartsa az igazságszolgáltatást, neki fontosabb, mint az ország.

Gyurcsány hangsúlyozta: nem akkumulátorgyárakba, hanem az oktatásba, az egészségügybe, a tudományba kellene befektetni.

„Az Orbán-kormány viszont legatyásítja ezeket a területeket. Pedig, ha például meg szeretnénk duplázni a tanárok fizetését, ahhoz mindössze 250 milliárd forint kellene, ha beszámítunk minden, az államhoz visszafolyó közterhet. Ne mondják már, hogy 12 év alatt erre sose telt!”

Gyurcsány Ferenc kiemelte: nincs rendjén, ha a legszegényebb 20 százalék harmadannyi állami támogatásban részesül, mint a leggazdagabb 20 százalék. Nincs rendben, hogy ugyanolyan adókulccsal adózik az is, akinek 200 ezer forint a fizetése, mint akinek másfél millió – jelezte.

„Magyarországnak ma egyetlen reménye van, és azt úgy hívják: Demokratikus Koalíció”

– jelentette ki, hozzátéve, a jelenlegi választási rendszer úgy lett kitalálva, hogy két tábornak kell megküzdenie egymással.

„Az biztos, hogy ennek az ellenzéknek a gravitációs pontja most a DK. De a végére az egész tábornak kell két és fél milliósnak lennie. (…) Ezt a két választást, az önkormányzati és uniós választást meg fogjuk csinálni szépen, kompromisszumokkal, de nem megyek bele szatócs módjára az alkudozásba”

– fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc szerint a „felvilágosodás eszmeiségét hordozó baloldal kopogósan racionális lett, elfeledkezett arról, hogy az ember érzelmi indíttatású lény”.

Megjegyezte: a jobboldal a lelkiségében lévő erőt, nagyon helyesen, politikai tényezőnek tekinti.

„Mi szeretnénk megérinteni, megerősíteni a progresszív világ lelkét, visszaadni hitét, hogy a hazánkért, az emberekért folytatott küzdelemben mi állunk a jó oldalon. Másképp nem győzhetünk, és nem kormányozhatunk 20 évig – hiszen

ezt a mocskot eltakarítani nem egy ciklus lesz.

Demokratizálni a demokráciát, újraosztani a vagyont és a jövedelmet. Szembeszállni a hatalmasokkal.

Felszabadító lesz visszakapni az államunkat, tapasztalni, hogy a haza vigyáz ránk!”

– jelentette ki a DK elnöke.

Valódi Hírek