Itt az újabb megszorítás: Most még ingyenes, három hét múlva már perkálni kell ezért is

A gyermekek egészségét sem kímélik a megszorítások.

Szeptember 11-ig kérhetik a szülők gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást

– mondta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi osztályvezetője a Kossuth rádióban szerdán.

Molnár Zsuzsanna azt is hozzátette, hogy a szülőknek írásban kell nyilatkozni arról, igénylik-e a védőoltást a gyermeküknek. Ezt az aláírt nyilatkozatot kell leadni szeptember 11-éig.

Ez azt jelenti, hogy

a tinédzserek számára nagyon fontos védőoltás mostantól nem lesz ingyenes.

Molnár megjegyezte, hogy a lányok 80%-a, a fiúk 68%-a kapta meg az oltást évente.

A HPV-fertőzés szinte minden embert érint élete során. Szerencsére a többség esetében a szervezet képes gond nélkül megküzdeni ellene. A nemi úton terjedő betegség ellen nem alakul ki természetes védelem, ezért fontos a védőoltás.

A daganatos megbetegedések 5-6%-áért ez a fertőzés a felelős, így a szakember szerint

egy rákmegelőző védőoltás lesz mostantól fizetős.

Arról nem tett említést, hogy milyen árat lesznek kénytelenek majd a szülők kifizetni az eddig ingyenes oltásért. Az ugyanakkor biztos, hogy sok tinédzser nem fogja megkapni ezt – az akár életmentő – védelmet a jövőben.

Pedig azt ő is elismerte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2030-ra a 15 évesnél nem idősebb lányok 90 százalékát szeretné beoltani HPV-vakcinával. Ezzel

„a méhnyakrák lenne az első olyan rákbetegség, amely (…) felszámolható,

hiszen kezünkben vannak azok az eszközök, amelyekkel ezt meg tudjuk tenni: van védőoltás, illetve a méhnyakrákszűrés”.

(MTI/Nyugati Fény)

Valódi Hírek