Elkezdődött: Megnyitotta kapuit a So keres, Európa?! Roma ifjúsági fórum

Az év európai fiatalja mellett Dobrev Klára köszöntötte a résztvevőket.

Kezdetét vette a So keres, Európa?! – Roma Ifjúsági Fórum Balatonkenesén. A nemzetközi fórumra Európa 12 országából érkezett 120 fiatalt a szlovákiai magyar, Mikuláš Lakatoš, a 2023-as év európai fiatalja és Dobrev Klára, az Európai Parlament magyarországi képviselője köszöntötték, akik beszédükben egyaránt az új generáció aktív közéleti szerepvállalásának fontosságát emelték ki – tudatta lapunkhoz is eljuttatott közleményében Herfort Marietta, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat igazgatója.

A hivatalos megnyitót követően a résztvevő országok képviselői az adott nemzetük kultúrájának bemutatása mellett ismertetést tartottak az országukban tapasztalható

  • jogállamiságról,
  • demokráciáról,
  • az emberi és kisebbségi jogok helyzetéről.

A So keres, Európa?! (magyarul Mit csinálsz, Európa?!) elnevezésű rendezvénysorozatot 2015-ben hívta életre a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat Kolozsváron, az akkori Európai Ifjúsági Fővárosban, majd 2017-ben Várnában, 2019-ben Újvidéken, 2022-ben pedig Tiranában folytatódott a programsorozat, minden alkalommal az aktuális ifjúsági fővárosokhoz kapcsolódva, emellett a városokat egy hétre roma ifjúsági fővárosokká változtatva. Az idei helyszín, Balatonkenese is szimbolikus, hiszen Veszprém és a Veszprém-Balaton-Bakony régió Európa kulturális fővárosa 2023-ban.

Herfort Marietta, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat igazgatója az augusztus 24-én délelőtt tartott megnyitón elmondta: a So keres, Európa?! rendezvénysorozatot 2015-ben roma fiatalok azzal a céllal hozták létre, hogy megmutassák sokszínű kultúrájukat, tudásukat, közéleti és szakpolitikai diskurzusokat folytassanak, ajánlásokat fogalmazzanak meg és felhívják a figyelmet az Európában évszázados cigányellenességre is.

Kiemelte: nem szabad elfelejtenünk, hogy

a roma kultúra a magyar és az európai kultúra szerves része,

éppen ezért sokkal nagyobb figyelmet kell, hogy kapjon.

A budapesti székhelyű, 17 európai országban és Kanadában működő Phiren Amenca vezetője úgy fogalmazott: a roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózatából álló szervezetük mára egy európai ifjúsági mozgalommá vált, és a legnagyobb és legfontosabb roma ifjúsági kérdésekben meghatározó szerepet töltenek be. Hozzátette: ifjúsági mozgalmuk ajánlásokat fogalmazott meg a most végrehajtás alatt álló európai roma keretstratégiához, és a hazai roma stratégia megvalósításának értékelésében is részt vesznek.

Herfort Marietta megemlítette, évente több emberi jogi képzést, szemináriumot, képzést, ifjúsági cseretábort és kulturális programot szervez és koordinál Európa több városában a Phiren Amenca, és egy évtizede minden évben Lengyelországban, Krakkóban és Birkenauban egy teljes héten át tartó rendezvénysorozattal 20 országból érkező több száz fiatallal emlékezik a roma holokauszt évfordulóján.

Dobrev Klára európai parlamenti képviselő, az árnyékkormány miniszterelnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: rendkívül fontos , hogy a roma fiatalok is részeseivé váljanak az aktív közéletnek, és beleszólhassanak az ország, a társadalom formálásába.

A nemzetközi ifjúsági rendezvény címére utalva úgy fogalmazott: joggal tehetjük fel a kérdést, So keres, Európa; Mit csinálsz Európa?!, mert az unió számos tagállamában és Magyarországon is egyre kevesebb figyelmet és lehetőséget kap a roma ügy, miközben uniós stratégiák és hatalmas források állnak rendelkezésre, hogy a kisebbségi népcsoport társadalmi helyzetén és életkörülményein látható és érezhető pozitív irányú változás valósuljon meg.

„Soha többé nem lehet olyan stratégiát létrehozni, olyan intézményeket és szervezeteket felállítani, amelyek alapvetően a roma emberek problémáiról szólnak,

és csak egy valakiket hagynak ki belőle, magukat a romákat”

– fogalmazott Dobrev Klára, hangsúlyozva, mindennemű programot nem romákért, hanem romákkal lehet megvalósítani.

Az EP-képviselő hozzátette: a közéletnek is nagy szüksége van a civilekre, a civil szervezetekre, mert felhangosítják és eljuttatják azokat a hangokat, amelyek nem jutnak el egy adott közösséghez, nyomást gyakorolnak a politikára, annak szereplőire, és mindemellett szervezik, erősítik saját közösségüket, de ugyanakkor a valódi, közjogi döntéseket mégis politikusok hozzák meg a parlamenti demokráciában.

Éppen ezért

arra bátorította a civileket, szálljanak be a politikába is,

vagy bátorítsák mindazokat, akik közösségi képviseltre vállalkoznak.

„Magyarország és az európai közösség számára is létkérdés, hogy aktív tagjai legyenek a romák is a politikai közösségnek, nem magányos harcosokra van szükség”

– jelentette ki az árnyékkormány vezetője.

Dobrev Klára kiemelte: fontos, hogy európai szinten is találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek a roma fiatalok, és egy erős közösség tagjaként tudjanak fellépni

  • a diszkrimináció,
  • a rasszizmus,
  • vagy ha szükséges, a politikai elnyomás ellen.

A jelenlévő fiatalokat végezetül a Stiftung Alapítvány által, a romák, az LMBTQ+ közösségek és más kisebbségi csoportok jogai melletti kiállásáért, 2023-ban az Év Európai Fiatalja címmel kitüntetett Mikuláš Lakatoš szlovákiai roma aktivista köszöntötte. A Pozsonyban élő felvidéki magyar fiatal kiemelte: minden alkalommal, amikor azt látjuk, hogy bárki jogait sértik Európában vagy hazánkban, fel kell lépnünk az ellen, érje az bármely közösség tagját.

A 2023. augusztus 23-tól 28-ig tartó nemzetközi rendezvényre Olaszországból, Spanyolországból, Albániából, Litvániából, Németországból, Macedóniából, Bulgáriából, Belgiumból, Szlovákiából, Szerbiából, Montenegróból és Romániából érkeznek fiatalok, míg Magyarországot 50 aktivista fiatal képviseli.

A hat napon át tartó rendezvénysorozat keretében szakértők és aktivisták workshopokat és előadásokat tartanak az emberi jogok oktatásával és közösségi aktivizmussal kapcsolatban, de a roma és nem roma ifjúsági szervezetek tagjai különböző oktatási anyagokat is megismerhetnek például az emlékezetpolitika fontosságáról, valamint jól működő gyakorlatok és oktatási eszközök bemutatására is sor kerül. A találkozóra hazai és európai uniós politikusok, döntéshozók, ismert és neves kulturális és közéleti szereplők is meghívást kaptak.

A budapesti székhelyű Phiren Amenca roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózata, akik elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett. Szervezetük közel 20 európai országban tevékenykedik: évente több emberi jogi képzést, szemináriumot, ifjúsági cseretábort és kulturális programot szerveznek és koordinálnak Európa több városában. Közel egy évtizede minden esztendőben Lengyelországban, Krakkóban és Birkenauban egy teljes héten át tartó rendezvénysorozattal 20 országból érkező több száz fiatallal emlékeznek a roma holokauszt évfordulójára.

Fotók:

 

Valódi Hírek