Súlyos döntést hozott az ügyészség a korrupciós vádak alól korábban felmentett Bige László ellen

Fellebbeztek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében – írta a Magyar Nemzet. Az okirat-hamisítással is vádolt vállalkozót áprilisban első fokon a Nyíregyházi Törvényszék egyszer már felmentette.

A vádirat szerint Bige László 2009 végén üzleti kapcsolatba került a cége (Nitrogénművek) termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át számára, amelyet a saját vevőkörének így haszonnal tud továbbértékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat kitért arra is, hogy a számla nélküli értékesítésből származó bevételeket a férfi átadja a vádlottnak.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a terméket készpénzért, számla nélkül értékesítő vállalkozó 135 millió forintot juttatott vissza Bige Lászlónak, amely összeggel a saját cége felé nem számolt el. A Nyíregyházi Törvényszék korábbi felmentő ítélete után az ügyészség azonnal jelezte: fellebbezni készül.

A fellebbezés ügyében a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fog majd dönteni. Az írásos fellebbezésben a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla módosítsa az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, valamint

letöltendő börtönbüntetést kért.

A Magyar Nemzet megjegyezte, az erre vonatkozó indítványt az illetékes hatósághoz még nem nyújtották be.

Évek óta zajlik Bige László, az egyik leggazdagabb magyar viaskodása a hatóságokkal. A bonyolult ügyek egyik legjelentősebb mozzanata az volt, amikor 2020 őszén a milliárdost őrizetbe vették, miután a nyomozók szerint leértékelt műtrágyákkal üzletelt. Bige László ellen egy másik vesztegetési büntetőügy is zajlik. Bige László azzal indokolja a vizsgálatokat, hogy ő nem része a NER-nek, valamint többször is felidézte régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel is.

Valódi Hírek