Ezzel túl messzire mentek Orbánék: Durván kiakadt egy szervezet a kormány vészjósló tervei miatt

Demokratikus jogokat korlátoznak a törvénytervezetben szereplő „egyszerűsítések”.

Közleményt adott ki a Civil Közoktatási Platform, amelyben részletesen véleményezik a „társadalmi egyeztetésre” bocsátott „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvénytervezetet”. Véleményüket többek között

  • a szakszervezeti tagdíjról,
  • a közmeghallgatásról,
  • valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos kérdések mentén fogalmazták meg.

Szokás szerint a minimális, 8 napos véleményezési határidőt adták a 78 törvényt érintő, 119 §-ból álló, 46 oldal hosszúságú, hivatalosan az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvénytervezethez – hívta fel a figyelmet lapunkhoz is eljuttatott közleményében Juhász Ágnes, a szervezet munkacsoport-vezetője szerdán.

Hozzátette: ugyancsak szokás szerint semmitmondó, két-két mondatos összefoglalót, indoklást és hatásvizsgálati lapot mellékeltek a normaszöveghez.

A törvénytervezetben szereplő „egyszerűsítések” nagy része demokratikus jogokat korlátoz,

illetve olyan is van köztük, amely inkább plusz feladatot jelent az államnak, mint egyszerűsítést – hangsúlyozta.

„A Civil Közoktatási Platform a szakszervezetekkel egyetértve elfogadhatatlannak és diszkriminatívnak tartja a szakszervezeti tagdíj munkavállalói átutalásának eltörlését a köznevelési intézményekben, amelynek

egyetlen célja a szakszervezetek gyengítése”

– áll a közleményben.

A CKP szerint a demokratikus jogok jelentős korlátozását jelenti, hogy a közmeghallgatásokon nem kell sem személyes, sem online találkozási lehetőséget biztosítani a döntéshozó és az érintettek között. Környezetvédelem szempontjából aggályos a valódi közmeghallgatás mellőzésének lehetősége a környezetvédelmi, építési, vízügyi, atomenergetikai, közlekedési ügyekben, az önkormányzatiság elvével ellentétes ezen jogok korlátozása az önkormányzati és nemzetiségi ügyekben – tették hozzá.

„Szavazatmaximálási célúnak, átgondolatlannak, pazarlónak, és fenntarthatóság szempontjából is aggályosnak tartjuk a minden középfokon tanuló számára ingyenesen biztosított gépjárművezetői képzést, amelyhez kapcsolódóan nem történt semmiféle hatásvizsgálat”

– jelezték.

A szervezet „A Civil Közoktatási Platform véleménye az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetéséhez” című dokumentumban úgy írtak: a 2010. évi CXXXI. törvény szerint a társadalmi egyeztetés során megfelelő időt kell biztosítani arra, hogy ki tudják alakítani az érintettek a véleményüket, és indoklást, összefoglalót és hatásvizsgálati lapot kell a normaszöveghez csatolni. Kiemelték:

a jelen egyeztetés ezeket a feltételeket csak formálisan teljesíti.

A szervezet salátatörvénnyel kapcsolatos állásfoglalása >>ITT<< olvasható.

(ckpinfo.hu nyomán)

Valódi Hírek