Dávid Ferenc: Gyomrost kaptunk

Vélemény.

„Több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját – jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet megfelelő eszközöket alkalmazott az infláció leszorítására, amely – mint az már látszik a számokon – »kapott egy gyomrost és térdre rogyott«, de küzdelemnek még nincs vége, a cél pedig az egy számjegyű inflációs ráta elérése.” (Kossuth Rádió – Szentkirályi Alexandra)

Kezdjük rögtön azzal, hogy nem az infláció kapott megrendítő erejű gyomrost, hanem a magyar társadalom azon része, amely az Európai Unió legmagasabb pénzromlási szintjét szenvedi el hosszú ideje. És sajnos

nem az infláció rogyott térdre, hanem a 2,5 milliós nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgártásunk jelentős hányada,

valamint a kiskeresetűek százezrei.

A dúsgazdag „Bobó kapitány” (Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közszájon forgó beceneve) feleségeként tengődő méltóságos asszonynak nyilvánvalóan nem szorító probléma a napi/heti bevásárlás. Persze könnyen elképzelhető, hogy a jómódban élő Sz. Alexandra nem is jár boltba, hiszen amióta felvitte az Isten a dolgát (főpolgármester-helyettes, kormányszóvivő) már személyzet intézheti a háztartáshoz kapcsolódó ügyeket.

Bizonyára így van ezzel M. Lőrinc felesége, V. Andrea is: vélhetően őt sem nyomasztja a bolti kiskereskedelmi árak elviselhetetlensége, de ő legalább nem nyilatkozik róla!

De térjünk a lényegre! Ez a megtévedt kormányszóvivő asszony annyiban hasonlít a Fidesz örökké ápolatlan és nem túlságosan eszes EU képviselőjére (D. Tamás), hogy parancsra bármilyen hazugságot/ostobaságot hajlandó közzétenni. Szentkirályi Alexandra képes azt nyilatkozni, hogy az inflációt a kormányzati intézkedések mérséklik, és a miniszterelnök áll a győztes csapat élén.

Szeretném jelezni, hogy a központi beavatkozások (extra ágazati különadó kivetése a kereskedelemben, kötelező készlettartás, magas áfa -és jövedéki adó terhelés stb.) nem javított az inflációs helyzeten, hanem egyenesen rontott.

A pénzromlás sebességének lassulását (még mindig 17,6 % az infláció) a lakossági és vállalkozói elszegényedésből következő kereslet-csökkenés okozza.

Szűkülő termelő kapacitások, reálkereset-csökkenés, nyugdíj-értékvesztés, magas hitelkamatok stb. az okai, hogy a magyar gazdaság parkolópályára tévedt, a növekedés megállt és a fizetőképes kereslet hiányában az árak már lassabban növekednek.

Nem csökkennek, csak mérsékeltebb ütemben emelkednek! Szentkirályi „elfelejti” megemlíteni azt a drámai tényt is, hogy – 2023. július és 2021. július összehasonlításban – az élelmiszerek ára két év alatt 56,3 százalékkal nőtt, ezen belül a tojás ára 79,7, a tejtermékeké 86,2 a péksüteményeké 73,7 százalékkal nőtt. Erről miért hallgat Alexandra asszony, ezt miért nézte ölbe tett kézzel a kormány? És hol van az ellentételezése ennek a brutális áremelkedésnek? A bérek vagy a nyugdíjak is 50 százalékkal emelkedtek az elmúlt két évben?

A feltett kérdéseimre „természetesen” nincsenek válaszok, kénytelen vagyok a kormányszóvivő asszony vasárnapi verbális „gyomrosával” beérni.

Ilyen közlemények olvasásakor mindig felmerül bennem a kétség: ezek a magabiztos fiatal kormányzati „szócsövek” (Szentkirályi, Menczer, Gulyás G. stb.) tényleg teljesen hülyének nézik a választópolgárokat, vagy „csak” küldetésük teljesítése során elszakadtak a való világtól? A magas hivatal, a jó fizetés, a „lefüggönyzött” hivatali autó gátolja őket az éleslátásban?

Annyit már tudunk, hogy a kormányzati tervek nem az érdekünkben születnek, tetteik nem minket szolgálnak. És van egy másik biztos pont az életünkben: a nem térdre rogyott, hanem továbbra is vágtató infláció!

Dr. Dávid Ferenc

Valódi Hírek