Varju László: Az igazi katasztrófa még csak most következik Magyarországon

14 év alatt két és félszeresére emelkedett az üzemanyagár, és még nincs vége a drágulásnak a DK szerint.

Folytatódnak Orbán Viktorék megszorításai és áremelései: péntektől például 627 forint lesz a benzin, valamint 628 forint lesz a gázolaj literenkénti ára – mutatott rá Varju László csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter emlékeztetett: 2009 első negyedévében, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején

247 forintba került egy liter benzin, és 250 forintba egy liter gázolaj.

A Demokratikus Koalíció szerint súlyos gazdasági katasztrófa előtt állunk, az Orbán-kormánynak azonnal fel kellene hagynia a hasonló megszorításokkal.

A különadóik, megszorításaik, intézkedéseik, az orbáni infláció és az Európa-rekorder drágulás nyilvánvalóvá tette, hogy

a megszorítások és az áremelések politikája elbukott

– hangsúlyozta Varju László.

A DK politikusa kiemelte: nem az árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat kell emelni. Hozzátette, hogy Dobrev Klára és árnyékkormánya erre készül Orbánék leváltása után.

„Nem elvenni kell az emberektől, hanem adni nekik!”

– mondta az árnyékminiszter.


(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek