Az egymást követő öngyilkosságok miatt rendkívüli döntést hozott a Mammut bevásárlóközpont vezetősége

Rövid idő alatt tucatnyian vetették magukat mélybe a felső szintekről.

Néhány év leforgása alatt többen öngyilkosságot követtek el a II. kerületi Mammut bevásárlóközpontban. Mindannyian a pláza felső szintjeiről vetették magukat a mélybe.

A bevásárlóközpont elrendezése sajnálatos módon kifejezetten kedvező az öngyilkosságot megkísérlők számára. A pláza körfolyosós kialakítású; az üzletek a folyosó külső részén találhatók, míg a középső sávban légüres tér van, amelyet mindössze egy, a teljes üzletközpontot körbekerítő korlátsor választ el a biztonságot jelentő tértől.

Ugyan a korlát kellő biztonságot ad a látogatóknak, az öngyilkossági szándékkal érkezőknek csupán a fent említett korláton kell átmászniuk, hogy megtörténhessen a baj. Ennek ismeretében tehát riasztóan sokan választották a Mammutot az öngyilkosságra készülők közül.

Mindössze két hónap leforgása alatt két fő vetette magát mélybe az üzletközpont legfelső szintjéről. Az elharapózó esetszámot megelégelte a II. kerület polgármestere, és egyeztetést kezdeményezett a magántulajdonú Mammut vezetőségével, amelynek során azonnali intézkedések megtételére kérte a pláza döntéshozóit.

A Mammut üzletközpont vezetése szerdán közleményt adott ki az aktuális döntéseikkel kapcsolatban. A plázát irányító testület konkrét biztonsági intézkedéseket vezetett be a polgármesterrel történt egyeztetést követően, és újabbak bevezetését tervezi.

Az alábbi intézkedéseket azonnali hatállyal bevezették:

  • Eltávolítottak azon tárgyakat például padokat, virágládákat , amelyek megkönnyíthetik vagy bátoríthatják a magasabb szinteken a korláton való átmászást.
  • Rendszeres és átfogó képzést tartottak a biztonsági szolgálat számára az intő jelek kiszűrése érdekében.
  • Bevezették a biztonsági szolgálat gyakori járőrözését a harmadik és negyedik emeleten.
  • A bevásárlóközpont kamerarendszerét úgy állították be, hogy a korlát melletti részek jól láthatók legyenek, így lehetőséget adva a beavatkozásra.
  • Pszichológiai segítséget ajánlottak fel a bevásárlóközpont munkatársai számára, akik az öngyilkosságokat testközelből megtapasztalták.

További lépések bevezetését tervezik:

  • Együtt kívánnak működni az egyik országos lelkisegély-központtal, amelynek segítségével akár a helyszínen is segítséget tudnak majd nyújtani a segítségre szorulóknak.
  • Együttműködnek a II. kerületi önkormányzattal a jövőben a fenti esetek elkerülése érdekében szükséges lépések megtételéért.

A Mammut egyúttal azt is közölte, hogy pszichológusokkal, viselkedéskutatókkal és építészekkel vizsgálják, milyen lépéseket tehetnek az öngyilkosságok megelőzése érdekében. Hozzátették: üzletközpontjuk mindenben megfelel a jogszabályi előírásoknak.

A bevásárlóközpont üzemeltetése őszinte részvétét fejezte ki a legutóbbi áldozat családjának és hozzátartozóinak.

(index.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek