Nagy felhajtás lesz augusztus 20-án – mutatjuk a programokat

Idén sem spórol a kormány a nemzeti ünnepen.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára és Borbás Marcsi, a Szent István nap nagykövete tartott ma sajtótájékoztatót. Ismertették az augusztus 18-tól 20-ig tartó ünnepségsorozat menetrendjét.

Ráadásul idén az atlétikai világbajnokság budapesti eseményei is egy időpontra esnek az ünnepségekkel.

Az augusztus 20-i program a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással indul, majd légiparádé következik. Novák Katalin köztársasági elnök idén Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd itt adja át a Szent István-rend kitüntetéseket is.

Ismét megtartják az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb körmenet, az

ünnepségsorozatot pedig 21 órakor tűzijáték zárja.

Ezen a napon az Országház is ingyenesen látogatható közölte Kovács Zoltán.

Borbás Marcsi a programok közül kiemelte a tabáni Retro fesztivált, ahol a 70-es, 80-as, 90-es évek sztárjai lépnek fel, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjénél pedig a magyar komolyzene legszebb dallamait lehet hallgatni babzsákokról. Leslie Mandoki augusztus 18-án ingyenes koncerttel jelentkezik a Szent István téren; a Vigadó tér bárzongorakoncertnek ad otthont, az Erzsébet téren pedig három napon át tart majd a Szabadrét fesztivál.

A Vörösmarty téren rendezik meg a Csárda fesztivált az ország minden pontjáról érkező csárdák részvételével, a Lánchídtól a Döbrentei térig tart a Magyar Ízek Utcája, míg a Budai Várban ismét a Mesterségek Ünnepével találkozhat a közönség. A Városliget és a Vajdahunyadvár elsősorban családi programoknak ad otthont, a Divat és Design fesztivál pedig új helyszínen, a Millenáris Parkban várja az érdeklődőket – adott ízelítőt az ünnepi programból Borbás Marcsi.

Este a tűzijátékot pedig az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti majd ki.

Megvan az idei év Magyarország tortája is!

A szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el idén az ország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a makói Papp cukrászda cukrásza, Lawal-Papp Zsófia Kikelet elnevezésű fekete teás-levendulás alkotása lett – jelentették be hétfőn az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.

Budapest, 2023. augusztus 1.
A Magyarország tortája cím idei nyertes alkotása, a szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja a 17. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája verseny díjátadóján, valamint az augusztus 20-ai nemzeti ünnep és a kapcsolódó rendezvények beharangozó sajtótájékoztatóján az Országház Vadásztermében 2023. augusztus 1-jén.
MTI/Szigetváry Zsolt

(MTI)

Valódi Hírek