Hivatalos: Szoptatásban a világ élvonalába tartozik Magyarország

És még el is büszkélkedtek vele!

Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élvonalba tartozik az anyatejes táplálásban

jelentette ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a szoptatás világhete alkalmából rendezett konferencián kedden, Budapesten.

A politikus kiemelte, hogy Magyarországon az édesanyák 90 százaléka már a szülést követően, a kórházban elkezdi szoptatni gyermekét, a csecsemők mintegy 94 százaléka pedig a szülést követő napokban mindenképpen kap anyatejet. Más országokban ez nem mindig van így mondta az államtitkár, megjegyezve: világviszonylatban a fél év alatti kisbabáknak mindössze 41 százaléka kap kizárólag anyatejet.

Hornung Ágnes úgy fogalmazott, nem lehet eléggé hangsúlyozni az anyatejes táplálás fontosságát. Az anyatej a csecsemők számára a legkedvezőbb tápanyagokat tartalmazza: a kisgyermek könnyen emészti, megfelelően fejlődik tőle, a táplálás folyamata pedig hozzájárul a bizalom és a kötődés kialakulásához mutatott rá.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az édesanyák már a kórházban találkozzanak laktációs tanácsadóval, aki felkészíti és segíti őket. A cél, hogy minden kórházban legyen egy ilyen szakember húzta alá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az anyatejes táplálás népszerűsége évről évre növekszik Magyarországon, mégis sok édesanya küzd szoptatási nehézségekkel. Nekik minden támogatást meg kell adni szögezte le Hornung Ágnes, majd úgy folytatta: a kormány az anyatejgyűjtés rendszerének fejlesztését is kiemelt feladatként kezeli.

A cél, hogy minden vármegyében legyen legalább egy gyűjtőállomás, és az anyatejhez való hozzájutás szabályozása egyszerűbbé váljon mondta.

A csecsemők és az édesanyák egészségének megőrzése érdekében a legjobb választás az anyatejes táplálás. Arra szeretnénk bíztatni minden édesanyát, hogy éljen ezzel a lehetőséggel

fogalmazott az államtitkár.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese köszöntőjében azt hangoztatta: a szoptatás nemcsak táplálási forma, hanem életforma. Fontosnak nevezte, hogy minden szülészeten legyen legalább egy laktációs tanácsadó és a szoptatásra való felkészítés már a várandósság alatt kezdődjön el.

Partnerek vagyunk minden olyan törekvésben, ami azt szolgálja, hogy növekedjen a szoptatott gyermekek száma

jelentette ki, hozzátéve: a koraszülötteknek az anyatej nemcsak táplálék, hanem „életmentő gyógyszer„. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szoptatás támogatásban elsősorban a védőnők munkájának köszönhetően sok jó gyakorlat van országszerte, de ezeket egységesíteni kell, és mielőbb meg kell határozni az egységes ellátás minimumát.

Az OKFŐ, a KIM, a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége (MVSZSZ) és a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) közös tanácskozásán elhangzott: 1992 óta szervezik meg a szoptatás világhetét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás népszerűsítésére.

(MTI)

(Címlapfotónkon Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár látható)

Valódi Hírek