Mit tettek Pintérék? Úgy tönkrevágták a rendőrséget, hogy már a halőrök is járőrözhetnek

Ez most komoly?

Pár évvel ezelőtt még több mint 3000 magyar jelentkezett a rendőrség két éves tiszthelyettes képzésére, ám ez a pálya egyre kevésbé rokonszenves a fiataloknak:

idén csak 470-en döntöttek úgy, hogy erre a pályára lépnek

Ám ez még nem minden:

a mindössze tíz hónapos járőrképzésre is csupán ezren jelentkeztek.

Nagyon fontos figyelembe venni, hogy még ennél is kevesebben végzik el a képzést, hiszen a jelentkezők jó része nem felel meg az alkalmassági felvételeknek, mások meggondolják magukat és visszalépnek, így gyakorlatilag évente nagyjából csak 800 új rendőr „repül ki”.

2022-ben összesen 732-en végeztek és lettek járőrök, vagy tiszthelyettesek.

De a legdrámaibb a történetben az egyik rtl.hu-nak nyilatkozó rendőr vallomása.

Kiemelte, hogy az már szinte csak elvétve fordul elő, hogy két rendőrt osztanak be járőrözni egymás mellé.

Elmondása szerint általában egy szakképzett rendőr és egy „más státuszban dolgozó” rendőrségi alkalmazottat küldenek ki az utcára,

aki lehet polgárőr, biztonsági őr, de még akár halőr is.

Valódi Hírek