Vajon ki engedheti meg magának? Kész vagyonba kerül egy nyaraló a Balatonnál

De van, akinek azért még jut rá.

Az ingatlanpiac lassulása miatt a legnépszerűbb hazai nyaralóövezetekben is jelentős kínálat bővülés ment végbe az elmúlt időszakban, sőt a nyaralók drágulása is megállt, illetve kicsiny mértékben, de

az árak lejjebb mentek az ingatlan.com friss elemzése szerint.

A portál több mint 15 ezer ingatlanhirdetés adatai alapján végzett egy részletes kutatást, amiből az is kiderült, hogy mennyibe kerül egy-egy eladó lakóingatlan (nyaralóövezetekben), illetve hogy melyik településen a legnagyobb a választék.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az ilyen hőségben, vagyis a kánikulásban érezhetően erősödik a nyaralóövezetek iránti érdeklődés, ám a jelenlegi gazdasági helyzetben

a lakáspiac „alacsonyabb fordulatszámon pörög”.

Na és melyek a legdrágább és a legolcsóbb balatoni települések? A portál ezekre a kérdésekre is válaszolt.

A tó mindkét partját gyakorlatilag a budapesti átlagos négyzetméterárak jellemzik: a déli oldalon az átlagos négyzetméterár meghaladja az 1 millió forintot, vagyis mintegy 4 százalékkal olcsóbbak az ingatlanok, mint tavaly, a Balaton északi részén pedig

átlagosan 972 ezer forintba kerül egy négyzetméter.

Egyébként a legtöbb eladó ingatlan a tó déli partján Siófokon, Zamárdiban és Balatonlellén, míg az északi oldalon Balatonfüreden, Balatonfűzfőn és Balatonalmádiban található.

Kiemelték, hogy az összes Balaton-parti települést tekintve

a legdrágábban Tihanyban lehet nyaralót vásárolni, itt az átlagár 230 millió forint,

ezt követi Gyenesdiás 160 millióval, majd Balatonudvari 150 millióval.

A legolcsóbb települések Örvényes, Pécsely, Balatonfőkajár, Balatonújlak, Balatonmáriafürdő, Révfülöp és Balatonszentgyörgy.

Ezeken a településeken 50 és 80 millió forint között mozog az ingatlanok átlagára.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek