Ez tényleg elképesztő – már a Holdról is lehet látni az albérletárakat

Na és ezt minek köszönhetjük?

A Duna House szombaton, vagyis július 7-én kiadott közleményéből kiderült, hogy országszerte emelkedett, illetve emelkedik a kiadó lakások ára. Tehát az kijelenthető, hogy az albérletpiacon kiemelkedően magas a kereslet, ám rendkívül szűk a kínálat,

az egyre növekvő bérleti díjak pedig egyre jobban megnehezítik az egyetemisták számára a albérletkeresést.

No, de nézzük a piszkos anyagiakat:

a fővárosban az átlagos bérleti díj várhatóan 200 ezer forint fölé fog emelkedni,

ám a vidéki egyetemvárosokban sem lesz rózsás a helyzet: a diákok talán csak akkor tudják mérsékelni a kiadásokat, ha többen összeköltöznek.

Jelenleg egyébként Budapesten 130-150 ezer forintos bérleti díjjal plusz rezsivel kell készülnie annak, aki önálló garzont szeretne bérelni.

Ám ezek általában tényleg nem nagy, leginkább egy fő lakhatására alkalmas ingatlanok.

A Duna House kiemelte, hogy bár a kiválasztott lakás bérleti díja a legfontosabb, de ez csak egy tétel a sok közül: nagyon fontos az albérletkeresés során az is, hogy az ingatlan milyen energetikai paraméterekkel rendelkezik és ennek megfelelően mennyi a havi energiafelhasználása.

(MTI)

Valódi Hírek