Szijjártó újabb örömhírrel lepte meg a magyarokat: Óriási támogatási programot indít az Orbán-kormány

Bosznia-Hercegovinában.

„Magyarország újabb 6,5 milliárd forint értékű támogatási programot indít augusztus elsejétől Bosznia-Hercegovinában, amelynek keretében a termelők magyar mezőgazdasági eszközöket vásárolhatnak”

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Banja Lukában.

A Külgazdazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai Szerb Köztársaság igazgatási központjában azt mondta: „Európa az elmúlt évtizedek legsúlyosabb biztonsági és gazdasági kihívásaival néz szembe, és épp ezért el kellene kerülni a további válságok kialakulását.”

„Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, keletről a szomszédunk Ukrajna, délről a Nyugat-Balkán. Ezért ha valaki, akkor mi pontosan értjük, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen”

– figyelmeztetett Szijjártó.

„Épp ezért mi meg is adunk minden létező támogatást

annak érdekében, hogy önök a Nyugat-Balkánon békében és stabilitásban élhessenek. Ezt mi két szóval úgy foglaljuk össze: felelős szomszédságpolitika”

– jegyezte meg.

Kijelentette: ez kölcsönös tiszteleten alapuló, folyamatos párbeszédből, valamint gazdasági fejlesztésből áll.

„És itt lenne az ideje annak, hogy mindenki megértse, csak akkor tudunk eredményt elérni, hogy ha a Nyugat-Balkánnal beszélünk, nem a Nyugat-Balkánról.

Itt lenne az ideje befejezni a kioktatást.

Itt lenne az ideje elhagyni a felsőbbrendűség érzését. Itt lenne az ideje befejezni a gyarmatosító hangnemet. Itt lenne az ideje befejezni a szankciókkal fenyegetőzést és a folyamatos beavatkozást az országok belső ügyeiben”

– hőzöngött.

Úgy vélekedett: különösképp napjainkban lenne mindez fontos, amikor is az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a régióra, mint fordítva, mivel jóformán az a közösség egyetlen növekedési lehetősége, mind területileg, mind gazdaságilag.

Szijjártó újfent felszólított az EU-bővítés felgyorsítására, amely szerinte a támogató nyilatkozatok ellenére „tapodtat sem halad előre”.

„Számunkra teljes mértékben világos, hogy Bosznia-Hercegovina stabilitása nélkül nincs nyugat-balkáni stabilitás. És mivel mi földrajzilag és fizikailag is nagyon közel vagyunk önökhöz, számunkra alapvető nemzeti érdek, hogy itt béke és nyugalom legyen”

– mondta.

Hozzátette:

Magyarország ehhez a helyi gazdaság fejlesztésével is hozzájárul,

ezért hirdetett a kormány olyan támogatási programot, amely jó a boszniai Szerb Köztársaságnak és a magyar gazdaságnak is.

Ennek keretében – ismertette – az első körben 4 milliárd forint támogatást nyújtottak 768 gazdálkodónak ahhoz, hogy

6,5 milliárd forint értékben magyarországi gyártású mezőgazdasági gépeket, eszközöket vásároljanak.

„Ez eredményes pályázat volt, és jó döntés volt belevágni. Hiszen a Szerb Köztársaság mezőgazdasága fejlődik. A magyar gépipari vállalatok pedig újabb nagyon komoly exportpiaci lehetőséghez jutottak”

– vélekedett.

„Ezért örömmel jelentem be önöknek, hogy az elnök úrral kötött megállapodás alapján

Magyarország kormánya újabb 6,5 milliárd forintnyi támogatási programot indít meg augusztus elsejétől,

amelynek keretében a mezőgazdasági termeléshez és a termények feldolgozásához szükséges eszközöket és gépeket vásárolhatnak az itteni, mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozók magyar gyártóktól”

– jelentette be.

„Egy-egy beszerzést 70 százalékos mértékben támogatunk, beszerzésenként 25 ezer euróig biztosítjuk a támogatást”

– tájékoztatott a biztosítékokat illetően a külügyminiszter.

Videó:

(MTI / Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek