Csak a szokásos: kormányközeli jogászokból csináltak Orbánék alkotmánybírókat

Nem meglepő.

Arról hírportálunk is beszámolt, hogy ma, vagyis július 4-én alkotmánybírókat is választott az Országgyűlés. Sebián-Petrovszki László, a DK politikusa már délelőtt jelezte, hogy ők nem fognak részt venni a szavazáson, ugyanis
kizárólag

a Fidesz-KDNP által javasolt négy jelöltet engedte át a parlamenti szakbizottság az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatására.

Ezt a négy jelöltet természetesen az Országgyűlés meg is szavazta, tehát immáron alkotmánybíróként üdvözölhetjük:
Haszonicsné Ádám Máriát, Lomnici Zoltánt, Patyi Andrást, vagyis a bírságkirályt és Varga Rékát.

Azért volt szükséges új alkotmánybírókat választani, mert szeptember 1-jén jár le Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szalay Péter, illetve Szívós Mária 12 éves megbízatása.

Na és kiből lehet alkotmánybíró?

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján a 15 fős testület tagjává minden olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár megválasztható, aki 45. életévét betöltötte, de még nem töltötte be a 70. életévét.

Az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell megválasztania az Alkotmánybíróság tagjait.

És kik az új alkotmánybírók?

Haszonicsné Ádám Mária még Tarlós István főpolgármestersége idején a főpolgármesteri hivatal aljegyzőjeként tevékenykedett, később pedig Áder János köztársasági elnök hivatalát vezette főigazgatói beosztásban.

Lomninci Zoltán 2002-től 2008-ig a Legfelsőbb bíróság elnöke volt, 2010-től pedig az Emberi Méltóság Tanácsa nevű nemzetközi civil szervezet vezetője lett. Jelenleg a Kúrián tevékenykedik, mint elnöki tanácsadó.

De az egyik legérdekesebb alak közülük Patyi András, akit Orbán Viktor korábban csak „bírságkirálynak nevezett”

Patyi egyébként 30 évvel ezelőtt már dolgozott az Alkotmánybíróságon, később pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora volt, illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöki tisztségét is betöltötte.

Varga Réka 2020 óta az igazságügyi tárca főtanácsadója, előtte a külügyi tárca főosztályvezetője volt, 2021-ben pedig Áder János „rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté” nevezte ki.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek