Videón az elképesztő akció: Egyszerre 7 helyszínen csaptak le egy drogkereskedő-csoportra a nyomozók

Kaptak egy fülest a Nemzeti Védelmi Szolgálattól.

7 különböző helyszínen, 39 szolgálati járművel, és közel 100 rendőr közreműködésével csapott le a ceglédi hatóság egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetre.

A nyomozók hónapokkal korábban kaptak egy fülest a Nemzeti Védelmi Szolgálattól, majd komoly felderítőmunka kezdődött, miközben több gyanús férfi került a látóterükbe. Egyre inkább kitisztult a kép a hatóság emberei előtt: rengeteg információt gyűjtöttek a bűnszervezetről, a tagokról, működésükről, valamint a szerről, amelyet terjesztettek.

A rajtaütést június 15-re időzítették több szervezeti egység bevonásával, így

  • a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának kábítószer bűnözés elleni nyomozóinak,
  • a Készenléti Rendőrség egyenruhásai és műveleti egységeinek,
  • a Bács-Kiskun, illetve a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak,
  • a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének,
  • és a Ceglédi Járási Ügyészség vezető ügyészének, illetve egy további munkatársának is szerepe volt a műveletben

Az akció reggel indult, a hatóságok emberei a kertkapukon keresztül jutottak be az ingatlanok területére, a gyanúsítottaknak

esélyük sem volt elmenekülni.

A 32 éves B. Ferenc elfogásához volt szükség a TEK műveleti egységének közreműködésére, miután felmerült, hogy a férfi éles lőfegyverrel rendelkezik. Az otthonában megtalált és lefoglalt két maroklőfegyver és közel 40 lőszer alátámasztotta a nyomozók előzetes értesüléseit.

A többiek, a 29 éves F. Szilveszter, a 30 éves P. Richárd, a 36 éves H. József, a 37 éves Ny. Zsolt, a 42 éves B. Tamás, valamint a 43 éves L. N. csuklóján kattant a bilincs, majd mindannyijukat kihallgatásra vitték.

Eközben a nyomozók és a szakértők átvizsgálták a helyszíneket, ahol több mint fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, közel 1 millió forintnyi készpénzt, digitális mérlegeket, mobilokat, tasakokat, laptopokat találtak.

A célszemélyek közül egyedül H. József lakásáról jöttek ki üres kézzel a rendőrök. Ám hamarosan átfésülték a férfi munkahelyét, ahol az öltözőszekrényében munkaruhája mellett új pszichoaktív, valamint kábítószergyanús anyagokat találtak. H. József

próbálta a mellékhelyiségben eltüntetni az anyagot,

de a rendőrök gyorsabbak voltak nála.

A gyanú szerint az elfogott férfiak naponta tartották a kapcsolatot egymással, a drogokat italok és nemzetközi ételek nevével helyettesítették, kódolva beszélgettek. Leginkább anfetaminnal és marihuánával kereskedtek, a szereket pedig külföldről hozták Magyarországra.

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás a letartóztatott férfiakkal szemben.

A felvételek >>EZEN<< és >>EZEN<< a linken tekinthetők meg.

(via police.hu/PoliceHungary/YouTube)

Valódi Hírek