Ennek nem lesz jó vége: A nyugdíjszakértő elárulta, újabb súlyos csapás vár az idősekre

Csapnivaló számok jönnek.

„Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra, sőt, a novemberire sem lehet mérget venni”

mondta Farkas András nyugdíjszakértő a nepszava.hu-nak a hétfői Kormányinfó után.

Az eseményen ugyanis Gulyás Gergely közölte, hogy csak indokolt esetben lesz nyári nyugdíjkiegészítés. Mint mondta, az összeget novemberig kapják meg az idősek, ha a magas infláció indokolttá teszi az intézkedést.

Korábban a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a brutális drágulás miatt

3 százalékos nyári korrekciót kért

januárig visszamenőleg, de a

javaslatuk süket fülekre talált.

Farkas András szerint már csak 3 hét maradt visszamenőleges korrekció beiktatására. Meglátása szerint ha a kormánynak szándékában állna intézkedni, azt már kormányrendeletben részletezték volna.

Márpedig a nyári korrekció indokolt lenne, mert az év első 5 hónapjában a nyugdíjasinfláció az átlagosnál jóval nagyobb volt:

  • januárban 27,4 százalék,
  • februárban 26,9 százalék,
  • márciusban 26,7 százalék,
  • áprilisban 25,3 százalék,
  • májusban 22,9 százalék.

A szakértő hozzátette, hogy az élelmiszerek drágulása még ennél is nagyobb méreteket öltött:

  • januárban 44 százalék,
  • februárban 43,3 százalék,
  • márciusban 42,6 százalék,
  • áprilisban 37,9 százalék,
  • májusban 33,5 százalék volt.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke is úgy látja, hogy szükség lenne emelésre. Véleménye szerint azonban az Orbán-kormány nem akarja

figyelembe venni a kérésüket.

„Olyat soha nem kérünk, ami nem jár.”

– szögezte le az elnök.

(Képünkön Farkas András nyugdíjszakértő, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter látható)

Valódi Hírek