Elképesztő részletek érkeztek Varga Csaba útjáról: Több mint 6000 méteres magasságból üzent a nagyváradi hegymászó

Hamarosan elér a Nanga Parbat csúcsára.

Korábban megírtuk, hogy Varga Csaba nagyváradi hegymászó a pakisztáni Nanga Parbat meghódítására indult június 6-án: 8125 méteres magasságba szeretne eljutni pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül.

Varga azt is elárulta, hogy a csúcstámadásra június 20-a és 30-a között kerül sor. A Hazajáró nevű Facebook-csoport szerda este több friss részletet is megosztott a hegymászó útjáról.

Bejegyzésüket változtatás nélkül idézzük:

„A második akklimatizációs körét is sikeresen teljesítette Varga Csaba💪

Az első kör utáni néhány napos pihenőt követően június 18-án hajnalban indult az alaptáborból (~4200 m) és a Kinshofer-falon keresztül helyi idő szerint 9:30-kor elérte a 2-es tábort (~6050 m), ahol két éjszakát is eltöltött.

Elmondása szerint az időjárás változékony volt. Amikor felért, épp havazott, de később már az erős napsütés okozta meleg is próbára tette.

Június 20-án, kedden 8:30-kor tovább indult és egy technikai szempontból kevésbé nehéz, ám igen hosszú hegyoldal megmászása után 13:30 körül

felért a 3-as táborba (~6750 m).

Mivel a tábor egy igen meredek oldalon van, másfél órán át ásta magának a sátorhelyet.

>>Nagyon szépen látszik innen a csúcs. Hatalmas lejtők, gigászi meredek falak, nagyon mély völgyek. Barátságos és fenyegető is egyben. De gyönyörű!<<

Így jellemezte a Hazajárónak a Nanga Parbat masszívumát Csaba a 3-as táborból.

Egy viharos éjszaka után ma reggel aztán visszaindult az alaptáborba, ahova helyi idő szerint 15 órakor le is ért. Hegymászó barátunk röviden így összegezte az elmúlt napokat:

>>Ez most egy nagyon jó akklimatizációs kör volt!<<

Most néhány napos pihenés következik, aztán, ha nyílik az időjárási ablak,

jöhet a Nanga Parbat (8125 m) csúcstámadása.

Jó pihenést és erő gyűjtést Csabi!✋”

(Hazajáró/Facebook)

Valódi Hírek