Oxigén nélkül indult a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára Varga Csaba

Segítség nélkül akarja meghódítani a Nanga Parbatot.

Kedden indult a Nanga Parbat meghódítására Varga Csaba nagyváradi hegymászó – közölte az M1 hétfői adásában. A világ kilencedik legmagasabb csúcsát készül megmászni, a pakisztáni magaslat ugyanis 8125 méterrel emelkedik a felhők fölé.

Varga Csaba elmondta: célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók nélkül jusson el a hegycsúcsra. Elmondása szerint ezen a magasságon még jól tud működni az emberi szervezet. A hegymászónak van tapasztalata, hiszen már

több mint 10 magashegyi expedíciót

tudhat a háta mögött.

Azt is elárulta, hogy a csúcstámadásra majd június 20. és 30. között kerül sor. A Hazajáró hétfőn a Facebookon osztott meg pár részletet az expedícióról. Mint írták:

„Varga Csaba kettős céllal indul a csúcsra: egyrészt a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászló meglobogtatásával a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti.

Másrészt a világ hetedik és Magyarország első turista szervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumára kíván megemlékezni. „

Facebook-oldalukon rendszeresen beszámolnak majd Varga útjáról. A hegymászó kedden már Pakisztán felé vette az irányt, a tervek szerint június 8-án utazik tovább az Indus folyó menti Chilas városába.

(Hazajáró/Facebook)

Valódi Hírek