Áll a bál a parlamentben: Maratoni vitát tartottak a képviselők az Orbán-kormány bosszútörvényéről

Még szombat reggel is tartott a szópárbaj.

Még szombat reggel is tart a péntek délután elkezdődött parlamenti vita a státusztörvényről. A bosszútörvényként emlegetett intézkedés ellen pénteken ismét hatalmas tömeg vonult az utcára, hogy kifejezzék tiltakozásukat a törvénnyel kapcsolatban. Többen is úgy döntöttek, nem mennek haza, és szolidaritást vállalva a parlamentben vitázó képviselőkkel, virrasztásba kezdtek.

Tordai Bence késő este arról beszélt, hogy

ha egy kicsi jó szándék is lenne a kormányban, akkor ezt a javaslatot nem fogadná el.

A politikus úgy látja, ennél még az is jobb lenne, ha a kormány nem nyúlna az oktatáshoz, hanem minden úgy hagyna, ahogy van.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa közölte:

nem lehet diktátumokkal iránytani a magyar oktatást.

Szabó Tímea elmondta, Balatonalmádiban érettségi közben rúgtak ki egy történelemtanárt. Hozzátette: ennek elég bosszú szaga van.

Orosz Anna momentumos politikus szerint az Orbán-rendszer lassan mindenkit bedarál és a státusztörvény a maradék jó tanárt is elüldözi majd a pályáról.

Hollik István fideszes képviselő este 11-kor azt adta elő, hogy számára „teljesen nyilvánvalóvá vált”, hogy

„az ellenzék azért ment be a parlamentbe, hogy hangulatot keltsen”.

Hollik megállapította: az ellenzékiek nem is olvasták el a törvényjavaslatot, majd megdicsérte Hiller Istvánt, aki szerinte az egyetlen olyan ellenzéki volt, akinek felszólalása nem volt tele gyűlölettel.

Maruzsa Zoltán államtitkár – aki maga vallotta be, hogy hazudozni szoktak – este 11 után azt mondta: nincs olyan szabály, ami kőbe vésné, mikor kezdődik a tanítás, ez az iskolák jogkörébe tartozik. A pedagógusbérekről szólva elmondta: a teljesítménybérezés tudja majd rendezni azt, hogy az iskolák a munkaerőt biztosítsák.

Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke éjjel fél kettőkor elmondta: a státusztörvény szelektívvé teszi az iskolarendszert.

Rétvári Bence éjjel fél 4 tájékán arról beszélt, hogy

a pályakezdő pedagógusok ennek a tervezetnek az egyik fő nyertesei,

később pedig azt mondta, a PDSZ támogatottsága jelenleg nagyjából ott van, ahol az MSZP támogatottsága.

Szabó Tímea reggel fél 7-kor Rétvéri Bence szavaira reagálva elmondta:

„mi a jó anyám az osztályharc abban, hogy a kórházakra többet költsünk, a stadionokra kevesebbet. Ebben mi az osztályharc?”

Barkóczi Balázs DK-s képviselő szombat reggel elmondta: a Vodafone-ra, Tiborcz István megsegítésére van pénz,

de a tanárok fizetését a kormány az Európai Uniótól várja.

A képviselők szombat reggelre sem tudtak dűlőre jutni a pedagógusok új jogállásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.

(24.hu nyomán)

(Kiemelt kép: Egységes Diákfront – Budapest/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/06/16/videoval-egyre-tobben-tuntetnek-a-kossuth-teren-az-orban-kormany-statusztorvenye-ellen

Valódi Hírek